Kiskutya - akarom is nem is

Anyu annyira szenved kutya nélkül, hogy holnap elmegyünk abba a tenyészetbe, amit találtam a neten és lehet, hogy veszünk egy új kiskutyát. Anyu azért is gondolja így, mert akkor őszre már lenne olyan idős, hogy mindenhová vigyük, és azt szeretné, ha hozzászokna mindenkihez a családban, amihez ugye sokat kell vele törődni mondjuk nekem, hiszen nem lakunk együtt. Kis hordozó is lenne majd, hogy jobban tudjuk szállítani kirándulásokra, mondjuk az Ember Kisfiával.

Oks, ezt értem és logikus és jól hangzik, és jó program és a kiskutyák aranyosak, de én egyelőre egy pillanatig nem érzem, hogy érdemi mennyiségű szeretet mennyiségeim vannak szabadon idegen kutyák számára. Pár perc simi, hasvakarás az megy, szívesen.

De nekem elvették a kutyámat. Pár rohadt tabletta meloxicam megölte a távollétemben azt a kutyát, aki a nálunk töltött több mit két évben (mármint amit közösen töltöttünk nálunk) mellettem aludt, és álmomban is lenyúltam őt megsimogatni, és az elköltözésem után is a legboldogabb pillanataim voltak a vele töltöttek. Úgy halt meg, hogy én nem simogathattam meg, nem szerethettem, nem gyászolhattam. A rágondolás olyan, mintha az ürességnek és a haragnak egy nagy ajtaját nyitnám ki. Ha a kutyám jut eszembe, halott szeretnék lenni én is.

Még úgy érzem, még azt kívánom, hogy rohassza ki a rák a szívemet, ha valaha is bármilyen kutya iránt gazdai szeretetet akarnék táplálni. Nem akarok. Az enyémet, az én barátomat-barátnőmet, Vackoromat szeretném, csak még öt percre, egy olyan öt percre.

Vackor fontosabb nekem jóformán minden embernél. Nincs az a kutya, akiről elhiszem, hogy holnap elhagy, ha más több cupákot ad neki és drágább pórázt tesz rá. Miközben az emberek közötti szeretet létezésében már jó ideje nem igazán hiszek.

Már elfogadtam Vackor halálát és alapból nem gondolok rá. De ne kényszerítsenek újra szeretni. Ne mondják, hogy Anyu lenn van a kutyával, amikor a kutya egy marék hamu a szekrény tetején egy dobozban a szegény megrándult lábával, a tönkrement szerveivel, a teste-lelke szenvedésével csak egy átkozott kupac por.

Ha egy percet kapnék, hogy megsimogassam Vackort, mielőtt meghal, odaadnám érte az összes emberi kapcsolatomat, a jövőm minden létező boldog, sikeres, egészséges pillanatát, és az életemet akárhányszor.  Bár együtt lehetnénk ott, ahol most ő van.

Ha gondolnom kell rá, kinyílik egy szakadék és belezuhanok.
Ha nem megyek el kiskutyát nézni, cserben hagyom az Anyukámat.
És nyilván nem kérdezték a véleményemet, mint másról sem, a családi ideológia szerint én úgyis mindent kibírok, majd ehhez is biztos alkalmazkodom.