Van ebben valami nyomasztó, amikor az ember pörgeti az üzenőfalat, és sorra jön a "párommal Görögországban" (én egy húszéves kori síelést leszámítva sosem nyaraltam külföldön), a "saját sütésű magos kenyerem" (ez a háziasszony reload-őrület a nők jelentős részét érzékeny ponton találja, és azonnal saját "asszonyi" teljesítményük mérésére sarkallja), "megszületett a kicsi Palkó/Emma/Nórika" (ezt nem kell magyarázni), a "páromtól kaptam ezt a csodálatos nyakláncot" (ebben nyilván a csúcs az Andy Vajna felesége volt, ugyan sosem akarnék az ő helyében lenni), na meg a "fürdőruhás divatfotózásom" és a "kiskutyáimmal bóklásztunk a Börzsönyben" és a "szakmai konferencián Tokioban", hogy ne is említsük a "körbefutottam egyedül a Balatont".
És így tovább. Persze azzal vigasztaltam magam, hogy a legtöbb ember nem annyira boldog, mint látszik (szép kis vigasz), hogy nem csinálok semmit rosszul, és hogy kívülről az én adatlapom is úgy néz ki, mintha az életem csak siker és öröm lenne (néha meg úgy, mintha nem lenne benne csak fáradtság és szomorúság). Mindenesetre, ha rossz pillanatban kapja el az embert ez az élmény-kiállítás, akkor egész komoly önmarcangolás lehet a szövődménye.
Na de hát az Ember, amikor ezeket elkezdtem taglalni, masszívan kinevetett, majd tíz percen át játékosan veszekedett velem, hogy ugye nem akarom azt mondani, hogy attól függ az én jólétem és önbizalmam, hogy Rózsika felteszi-e az aznap reggelijét bemutatásra? További tíz percen át a facebook híreket parodizálta, és fenyegetőzött, hogy posztolni kezdi a saját életét "ma is felvettem a jobb lábamra is a zoknit", "most húztam ki a kávéfőzőt", "ilyen a gyrosom maradéka a tányéron" formában. A harmadik tíz percben leült velem a gép elé, és az üzenőfalamon megjelent hírek parodizálásába kezdett. Aztán véletlenül talált is valami őt érdeklő műszaki cuccost, akkor annak komollyá vált hangon ismertette a részleteit.
Ültem és pislogtam, nevettem és szégyelltem magam, és vitatkozni akartam, hogy ne nézzen már bolondnak, ez olyan elemi ez a megfelelési vágy, hogy a facebook fontos kommunikációs csatorna, ami mozgásban tartja a társadalmi életet, és különben is, néha ő is posztolhatna az oldalamra három sima, egy átlőtt szívet egy virággal egy rúzsos szájal, öt szmájlival és hat felkiáltójellel, nem mintha nekem arra lenne szükségem, hogy mindenki lássa, hogy engem mennyire szeretnek, nem mintha a kapcsolatomat arra használnám, hogy mindenki felé kinyilvánítsam legalábbis ideiglenes győzelmemet az össznépi párkeresési harcban (mert ugye amikor valaki ezt csinálja, az mennyire idegesítő), de azért mégis ez fontos, mert, mert...
Aztán hagytam. A legtöbb, amit elérhettem volna a vitával, hogy meggyőzöm arról, hogy nincs igaza, hogy az ő szabadsága, ösztönös függetlensége a világtól, beleélése a saját mindennapjaiba és világába valójában hibás hozzáállás, és az ő aurájában méterekről világító "nekem a Balaton a Riviéra" feeling helyett inkább mennyivel sokkal jobb lenne azt figyelni, milyen jól szórakoznak mások a Riviérán.
Pedig hát tényleg a Balaton a Riviéra, tudom én, alapjáraton nekem a koszos vizű kis evezős öböl a Riviéra, meg a panellakás, és persze az Ember, ő is Riviéra, és ez az ösztönös felszabadultsága és otthonléte csak és pont abban a kis életben, ami van, valószínűleg az egyike volt azoknak a tulajdonságainak, amik anno levettek a lábamról. Nem is adnám a világ összes milliárdosáért együtt véve, akik a hatcsillagos hotel tetejéről nézik Los Angelest és hanyag eleganciával kritizálják a selyemkárpitot és az én kínlódva szépíteni próbált, esendő lényemet.
Egyébként én is ismerem ezt az érzést. Mondjuk, amikor nagyon sok munka és frusztráció és hosszas bezártság után eljutok a Margit-szigetre, és olyan extázisban bámulom a leveleket, a virágokat, és nem tudok betelni az ég látványával, amit nem tudom, hogy túl tudna-e szárnyalni a Grand Canyon vagy a rafting túra az Amazonason. Nem mintha nem érteném meg azokat, akik ilyenen vesznek részt :D
Ezért nem is posztoltam a facebook-ra a vadasparkos képeket. Helyette ide tettem őket, de a blogolás az más, az önkifejezés, az formaalkotás, emlék készítés, mittudomén.
Mindenesetre azóta mindig mosolygok, ha meglátom a facebook üzenőfalat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése