Instant ápolók

Még mielőtt elkezdeném, már túl is beszéltük a kérdésnek azt a részét, hogy az instant ápolókat legelőször is az instant milliárdosok, instant államférfiak és instant értelmiségiek részére ajánljuk. Különösen az instant magánkórház palota alkalmas mindezen csoportok befogadására, remélem.

Á, nem is nevetséges, hogy az egészségügyi reformok ismét csak a szakmabelieket meg nem kérdező, a szakma valóságában a kislábujjukat meg nem mártóztató emberek okos ötleteiben merülnek ki. Nem nevetséges, hogy meg sem kérdezik a dologról azokat, akik esetleg, napi tapasztalatukkal, hozzá is tudnak tenni. 

Ha már nem kérdeznek meg, azért elmondanám, hogy mennyire nem mindegy, ki áll a betegek mellett. Hogy ég és föld a különbség a jó és a nemjó nővér között. Aközött, akire a kritikus állapotú beteg fontos észlelését is rá tudom bízni, és aközött, akinél még a rutin nővéri feladatokra is rá kell járni.

Aki ismeri az adott szakmát, tudja, lexikálisan is az adott betegségeket, a gyógyszereléseket, a potenciális problémákat; és aki nem tudja, vagy mindenáron jobban akarja tudni nálam.

Aközött, aki ezt a szakmát választotta, ennek él, a sejtjeiben, zsigereiben, kissujjában van. Aki tudja, mennyi volt a beteg folyadékbevitele. Tudja, van-e decubitusa. Tudja, melyik pillanatban kell odamenni és lázat, vérnyomást, vércukrot mérni. 

Akikkel le lehet vizitelni egy hétvégi ügyeletben számomra idegen 80 beteget, akik, neurológia lévén, erre ferdék, arra bénák, az orrukból szonda lóg ki, katéteresek, egyik OMG ("oh my god")-pozitívabb, mint a másik; és akkor lehet számítani arra, hogy a nővér rámutat arra a kettőre, akikkel valami nem stimmel.

Apropó, nemzetközi tanulmányok vizsgálták a kórházi körülmények között kialakult klinikai halál állapotok előrejelzőit. Megnézték a világ összes paraméterét, a legdrágább laborértékeket, a csillagok állását és hogy hányadik fog törött az orvos névtáblájának a csíptetőjén. A klinikai halált legnagyobb biztonsággal előrejelző öt paraméter között ott volt, hogy a tapasztalt nővér szerint "valami nem stimmel" a beteggel. Így, hivatalosan, leközölve, nekünk képzésen oktatták.

Persze ez nyilván mindegy, elvégre az én szabadlábon tartózkodásomról van szó, ami sokszor múlik azon, melyik OMG-pozitívat választom ki, melyikkel kezdek most foglalkozni, és melyikről gondolom úgy, hogy majd fél nap múlva megnézem újra, hogy van.

Nyilván majd az instant nővér is tudni fogja, mikor szóljon ügyeletben a hatfelé szakadó, anginázva rohanó orvosnak. Az instant nővér is tudni fogja, hogy ha nem tudja a különböző orvosok nagy csomó kérését és a betegek óhajait egyszerre követni, akkor hogyan osztályozzon és melyik teendővel kezdjen, hogy ne legyen baj.

Majd ő is sporttáskában hordja a használt ruhákat a hajléktalanok felöltöztetésére. Őrizgeti az utolsó 50ml-es fecskendőt, a vércsoport-meghatározó szettet (a feleslegből néha átcsempész a másik munkahelyére, ahol nincsen egy sem, hogy ott is el legyenek látva a betegek), nyilván tetvetleníteni fogja a tetves beteget, és nyugodtan pelenkázza azt is, akiben olyan baktérium van, ami egyetlen antibiotikumra sem érzékeny.

Majd ők is a beteg köszönőleveleit posztolják a facebook-on a fizetésből vett ezüst nyaklánc és külföldi nyaralás helyett, és nyilván ők is végignézik, ahogyan szépen lassan megöregszenek. Kicsit korábban, mint az átlagemberek. Hamarabb roppannak a csigolyák, csípődnek be az ideggyökök, őszülnek a hajak, szélesednek a derekak, visszeresednek a bokák. 

Nem baj, mert segédnővérként néhány tízezer forinttal többet lehet keresni, mint munkanélküliként. És persze a "tartósan munkanélküli" embereknek vélhetően nagy százaléka örvend kellően jó egészségnek, kellően magas intelligenciának, megfelelő kitartásnak és türelemnek, az egészségügy iránti elhivatottságnak, és az új szakterület választáshoz szükséges rugalmasságnak, és a három műszakban dolgozáshoz szükséges anyagi, családi és logisztikai feltételeknek egyszerre. Nyilván azért tartósan munkanélküli, mert ezek mind együttesen a rendelkezésére állnak. Egy-két ilyen ember, ha akad majd. De nem baj, legalább lesz hová tenni az uniós pénzeket. Pelenkára és gyógyszerre költeni mégis csak snassz lenne.

Nem is beszélve arról, hogy a megalázásnak is milyen szép módja ez. Köszönjük, máskor is. Vagy  inkább mégsem. Zárásként az írás első mondatát olvassátok el újra, légy szíves.