2015. június 16., kedd

Na meg amikor Hegel megbukik

Ugye volt ez az egzisztencialista sztori Hegellel, hogy az ember vagy kisstílű mindennapi létezésben tölti napjait, vagy az autentikus létet szolgálja valódi önmegvalósítása és minőségi élet formájában. és itt nem anyagi minőségre gondoltak.

Az irodalomtanáraim anno azt mondták, hogy az ember csak akkor tud elolvasni mindent, ami jó, ha nem olvas semmit, ami rossz (értsd: nem szépirodalom). És persze zenéből is csak a minőségi, lehetőleg klasszikus. A beszélgetések meg filozófiai mélységűek legyenek, szóljanak az élet értelméről. Az emberi kapcsolatokból is csak az értelem, a cél és magasztosság.

Hát én kamaszként nagyon szerettem ezt és tizenhárom évesen Bűn és bűnhődést olvastam. És nagyon jól tudtam beszélgetni mindenféle eszményről, elvről, humanizmusról stb. Verseket is írtam, egyetemista koromban még egyetemi irodalmi pályázatot is nyertem.

Érdekes dolog, hogy ez azonnal el is múlt, amióta orvos lettem. Eléggé el kellett vernie engem az életnek ahhoz, hogy megtanuljak boldogan röhögcsélni egy pohár sör fölött, meg disznó vicceken nevetni, ponyvát olvasni boldogan és tucatzenéket üvöltetni, mert most ahhoz van kedvem. Közben azt is érzem, hogy már egyre nehezebben beszélgetek eszmékről.

Van pár olyan dolog, és olyan betegség és szenvedés amit láttam, hogy utána nehéz elvontnak és finoman farigcsáltnak lenni, és igenis csak az igazi, tankönyvi mindennapi létezés elemei tudják elfeledtetni.

De meg is találtam a Galaxis Útikalauzban a vonatkozó részt. Íme:

"A jelek szerint valamennyi fontosabb Galaktikus Civilizáció Története három különálló és jól megkülönböztethető szakaszon megy keresztül: a Túlélés, a Kíváncsiság és a Kifinomultság szakaszain, melyeket a Hogyan, Miért és a Hol fázisainak neveznek.
Az első szakaszt például a következő kérdés jellemzi:
Hogyan szerezzünk ételt?
A másodikat ez:
Miért eszünk?
A harmadikat ez:
Hol vacsorázunk ma?"

(mondjuk én ma délután ötig az első kérdésre sem találtam választ a rohanásban).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése