Szülés - nemszülés vita

Isolde blogján ismertem meg azt a fogalmat, hogy "childfree". Most meg arról vitáznak, hogy kell-e szülni, kell-e nemszülni, megideologizálni, hogy mért teszi az ember, megmagyarázni, ha nem. Hogy most valójában az-e a normális dolog, ha valaki gyereket szül, vagy mindenki tegye, amihez kedve van.

Olyan nehéz amúgy manapság bármit gondolni vagy mondani, mert az ember vagy a konzervatív-fasiszta, vagy a liberáldiktátor címet szerzi meg. Engem ez nagyon idegesít. Ezért egy ideje nagyjából azt gondolom, hogy felesleges bárkivel, bármiről vitatkozni.

A gyermekszüléses vitához például kapásból túl prolinak érzem magam. Nem a konzervatív-liberális tengelyen elfoglalt helyem miatt értem nagyon nehezen a kérdést, hanem talán azért, mert szimpla kis panelgyerek vagyok a rendszerváltás környékéről. Abban különbözöm az akkori átlag panelgyermekektől (legalábbis azoktól, akikkel egy házban, egy általános iskolában nőttem fel), hogy a szüleim diplomások és nagyon műveltek voltak, azok is, de ezzel azért túlzottan nem gazdagodtak meg, így a művelt értelmiség körében igazából sosem jutottam közel, sem liberális, sem konzervatív vonalon. Mindig is egyszerű prolik voltunk, cirkadián ritmus szerint éltünk, mindennap dolgozni/iskolába jártunk, csak este a fotelben, vagy mosás és kutyaséta, vagy két főzés között gyakoroltuk műveltségünket. Anyukám esetében ez messze meghaladja az úgynevezett művelt körökét. Én egy fokkal magasabban kvalifikált, és kategóriákkal beszűkültebb és tájékozatlanabb lettem nála.

Csak azt szeretném ezzel az egésszel mondani, hogy nálunk sosem volt kérdés, hogy 1. az ember monogám, 2. érettségi után továbbtanul vagy dolgozik 3. feleségül megy valakihez /feleségül vesz valakit, aki maga választott ki, mert szeretik egymást és jól tudnak beszélgetni (például a könyvekről, a művészetekről és a világról, de az sem baj, ha a muskátlifajtákról, a kutyaszőr nyírásról vagy a legjobb tojásrántotta elkészítéséhez) 4. a nő gyerekeket szül, akik onnantól kezdve az életének a legfontosabb részei, amíg kicsik a gyerekek, otthon van velük, magától értetődően elvégzi a házimunkát, amíg a férje dolgozik, aztán majd ő is visszamegy dolgozni, de akkor is főleg anya marad, és ez jó így. 5. nálunk ugyanúgy nem merült fel az, hogy az ember a hátán cipelje évekig a gyerekeit és egy ágyban aludjon velük, továbbá a gyerekek tízéves koráig otthon legyen és mindennap elkísérje őket az iskolába, vagy a kamasz/felnőtt gyermeke kezét fogja az orvosi rendelőben; mint ahogyan az sem, hogy dadát fogadjon melléjük, miközben a karrierjét építi, és ne jöjjön haza a lázas gyerekéhez az első géppel a külföldi munkahelyi útról, vagy ne arra szánja az estét, hogy meséljen a gyermekének. 6. munka, egy hely, ahol meghatározott feladatokat kell elvégezni napi 8 órában, néha túlórában, becsülettel és tisztességgel, másokat békén hagyva, amíg el nem jön a nyugdíj, amiből utána majd meg lehet élni, ha nem is gazdagon, és lehet várni az unokák látogatását. Aztán a gyerekek és az unokák (valamilyen módon) segítenek ha már nagyon beteg és öreg az ember. Aztán meghal, de majd utána is szeretettel gondolnak rá a családtagjai.

Anyu például világéletében liberális-humanista nézeteket vallott, és sosem gondolta volna, hogy lesz egy világ, amikor a fenti életvezetési stratégia a "konzervatív" kategóriába sorolódott. A liberalizmusról nekem azt tanították, hogy ez az elv, ami szerint minden egyes embernek az életútját, nézeteit meg kell érteni, de nem kell velük egyetérteni; és az ember azt gondol, amit akar, ha ezzel másoknak nem árt. A humanizmus azt jelentette, hogy mindebben az emberek iránti megértés, szeretet segít a legtöbbet. Ma valami egészen más liberalizmus van. De mindegy, ez egy másik téma, messzire vezetne.

***

Majdnem 30 éves vagyok és az már túl sok ahhoz, hogy alapjában és mélységében új hozzáállást alakítsak ki magamban a világ dolgaihoz. Árnyalni még lehet, de ami eddig is mélyen gyökerezett, azt felesleges lenne alapjaiban kiásni.

Bocsánat, de sosem fogom azt gondolni, hogy direkt nem szülni gyermeket, nagy vonalakban és társadalmi szinten rendben van. Nincs rendben. Egyes emberek a saját kis életük zátonyai köztt örlődve kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy a nemszülés tűnik vagy bizonyul a jobb választásnak, és ezt eszemben sincs megkérdőjelezni. Nem hiszem, hogy akárkinek is ezzel kellene foglalkoznia és a haza vagy bármilyen sablonos klisék nevében elítélni ismeretlen sorsú embereket. 

***

De azért szerintem kellene segíteni a gyermekvállalást. Meg a családokat. És nem szópárbajjal. Mert olyan ez a dolog, hogy azok között az emberek között, akik "mindenképpen", meg akik "semmiképpen" létezik egy elég széles csoport, a "körülményektől függően, talán". És az elvi viták helyett arról célszerűbb lenne javítani a körülményeket. Mert azért a gyermekszülés, az új élet, a család szerintem eredendően mégis csak öröm és pozitív érték, és nem hiszem, hogy az életnek bármi célja is lenne, mint fejlődni és tovább adni az életet. Nem hiszem, hogy lehet olyan tartalmas, programokkal, utazással, társasági eseményekkel, társadalmi munkával teli életet élni, ami olyan szinten definiálja az embert, hogy megöregedve, ne keresse a tekintetével azokat a tekinteteket, akik tovább folytatják az ő küzdelmeit, vagy megkérdőjelezik, vagy újraformálják, fejlesztik azokat. Legjobb az, ha a visszapislogó tekintetek részben az enyémek, részben a másiké, akit szeretek; az sem olyan nagy baj, ha genetikailag ugyan nem, de tartalmukban, kifejezésükben, mégis; és el lehet fogadni azt is, ha más tartalmú és kifejezésű arcok, akik később csatlakoztak az életünkhöz. De ha nincsenek ilyen arcok? Akkor mi értelme volt? Én azt tanultam és abban hiszek, hogy önmagában, az élet üres tényének ugyan kell, hogy legyen tisztelete, de értelmét, célját, tartalmát az adja, amit beletesz az ember.

De lehet, hogy mások ezt másképp gondolják. Azt is lehet. A legjobb, ami magáért beszél, ezért inkább erre fókuszálok. Aki boldog a családjában, és ez látszik rajta, az jobb reklámja a családi életnek, mint az összes harcos konzervatív propagandista, nem? Persze mondani meg könnyű bármit.