Katasztrofális hosszú hétvége

Nem tudom, másutt mi a helyzet, de nálunk a hosszú hétvége maga a kétségbeesés. A pénteki, a szombati és a vasárnapi ügyeletes team is úgy szív, mint a torkos borz.

Sok beteg jön, a bentfekvők mennek tönkre, mindenki tüzet olt, a hirtelen rosszabb állapotú, potenciálisan életveszélyben lévő betegeket látja el, vizsgálja, próbálja az akuttá vált betegségnek megfelelően elhelyezni. Közben újabb és újabb betegek kerülnek fel erre a listára.

Görgetjük magunk előtt a tennivalókat, félhullán a fáradtságtól.

Suhanna és Liza szombat reggel úgy néztek ki, mint akiket elkaptak és péppé vertek, ma reggel mi sem festettünk különbül, és most beszéltem a maiakkal telefonon, ők is haladnak a kikészülés felé. 

Nekem más lelépős napi depresszióra sincs időm, este ébredtem, főztem vacsorát és a holnapi ebédet. Holnap ügyelek a másodállásomban*, ahonnan megyek vissza kedden a főállásomba. Közben írni kellene a konferenciára az anyagot, ami nyilván ma éjjel fog megtörténni, miközben sírni tudnék a fáradtságtól. Nem ittam tegnap semmit, oliguriás vagyok, fájnak az ízületeim. Még ügyelet utáni depresszióra sincs erőm.

Aki ezt nem próbálta, nem érti. Az orvoslás teljes személyiséget, tudásanyagot, logisztikát, koncentrálást igényel. 24 órán át művelni, hatfelé szakadva és rohanva, időnként mellkasi fájdalommal küszködve, amin hamar túllép az ember, mert egy pohár vízre és ebédre sincs ideje, nemhogy gondolatokra, olyan, mint a végkimerülésig küzdeni egy rossz csatában, ahol csak veszíteni lehet, de azt is csak hosszas haláltusa után. Jó játék. Még 1 hét és 1 hónap az alvásig, az otthon megélt napfényes délelőttökig, piacra sétálásig, főzésig, edzésre járásig, szép nyári délutánokon békés tanulásig. És akkor még a nyaralásról nem is beszéltünk. Meg az egy éves kosz és rendetlenség eltakarításáig. Hold on.

*: a másodállás, amit abba akarok hagyni, mert nincs erőm még havonta további szívással töltött ügyeletekre. Sajnos, ezt a második állásomat szeretem (szerettem), tulajdonképpen nem is tudom, miért. Mindig azzal megyek el oda, hogy ezt sürgősen abba kell hagyni, és mindig úgy jövök haza, hogy tulajdonképpen milyen jó orvosnak lenni, és de jó, jövök legközelebb is. Pedig ugyanaz a szakma, hasonló problémák, és rosszabb körülmények vannak. Ráadásul a plusz pénz nagyon jól jön, a szabály szerint a 2. ill. 3. állásban keresett pénzemet jogomban áll (drága) tankönyvekre költenem.

Így jutottam oda, hogy izgatottan várhatom ezt a (szállítással együtt) 32.000 forintos példányt is:

De azért csak be kell fejezni.