Péntek esti szellemi csúcs

Azt inkább negatívban mérjük. Szombati szívás ügyelet előtt mi mást lehet várni, mint lágy ringatózást boci szemekkel a facebook-youtube-blogger édes háromszögében?

Á nem is van millió teendő. Nem is kell konferencia támogatási kérelmet elküldeni. Csekket feladni a neten. Rendet rakni. Határidős posztert gyártani. Cikket írni. Tanulni. Beírni a naplómba az elmúlt hetet. Olvasni (rendes szépirodalmat). Emaileket írni. Fürödni és hajat mosni. Aludni.

Péntek esti világvége van.

És nekem már amúgy is éves világvége is van, 2014.08.04. óta dolgozom folyamatosan, az "örülj, ha jut tüzelőfára" mintájára, "örülj, ha eljut arcod a párnára", énszerintem az éves szabad hétvégéim megszámlálásához nem kellene több kézujj, mint ahánnyal rendelkezem. Volt egy szabadságom, télen egy hét, amikor lázasan, bronchus váladékban fuldokolva feküdtem (színházban voltam, korcsolyáztam, -10 fokban ligetben, jeges fűben ácsorogva tűzijátékoztunk szilveszterkor, mert csak nem fogok már megijdeni egy kis tüdőgyulladástól, amikor most vagyok szabin). Jóvót, a reaktív bronchusgörcseim márciusban már ritkulni is kezdtek.*

Egy év. Mennyi szívás ügyelet...

Minden reggel arra gondolok, hogy "te jó ég, még mindig május van?". Nem érdekel semmi. Olyan az egész, mint egy soha véget nem érő küszködés. A lakás kellemesen a fejemre rohad.

39 nap, hétvégékkel együtt (a most következő háromnaposból mindjárt 48 órát dolgozhatok is, a lelépős napon meg jöhet a poszter).

Örülj ha jut tüzelőfára. Meg akku-töltőre, amire esténként rácsatlakoztathatom az agyamat. 

Örülj ha jut.

Örülj.

*: erről jut eszembe, szeretkeztetek már hörghuruttal? Amikor a hipoxia ugyan növeli az élményt, de minden nagyobb lélegzetvétel újabb köhögőrohammal jár, majd a szituáció nevetésbe, a nevetés pedig újabb köhögőrohamba torkollik? (bocsánat, de péntek esti szellemi csúcs van, frontális diszinhibícióval, nem mondhatjátok, hogy nem szóltam előre).