Kávéfőzős gondolatok

Ígérem, nem fogok mindig moralizálni, de mostanában az egész társadalmi légkörben benne vannak a normakérdések, nagy részük cseppet sem a normáról szól, hanem valaki véleményéről, amit szabálynak kiáltott ki. 

Ezért mostanában én is moralizálok néha. A kávéfőzőbe például először a vizet töltöm, aztán beleteszem a kávét. Aláteszem a csészét. Használat után rögtön lekapcsolom és kihúzom a konnektorból. Alapesetben ez egy szokás, lehetne teljesen másképpen is, de ha néha a kávéval kezdem, néha a vízzel, akkor valamelyiket előbb-utóbb elfelejtem. Ha meg nem kapcsolom ki, mondván, hogy ráér az mosogatáskor, vagy indulás előtt, akkor egész nap szorongani fogok, és arról fantáziálok, hogy épp most találják meg a tűzoltók a tengerimalacaim földi maradványait a lakásban, az oltás után.

A víz-kávé sorrend tehát nem erkölcsi szabály, hanem olyan szokás, ami azt a célt segíti elő, hogy a kávéfőzés sikeres, az élet pedig biztonságos legyen. Alakulhatott volna másként is a szokás, de így alakult. Innentől kezdve, mint szokás, szerintem önmagában is értéket képvisel. Nem is beszélve arról, hogy az emberek többsége számára a szokás örömet, érzelmi biztonságot is teremt. Csak a szokás célját  nem szabad elfelejteni. A víz-kávé rítusnak például ennyi a célja: legyen komplikációmentes a kávéfőzés, mert akkor nem ég le a gumigyűrű, nem kell újra megcsinálni. Nem folyik a kávé csésze híján a pultra. Nem ég le a lakás.

A kávéfőzési rítusnak nem célja az életet direkt módon tökéletesíteni (az a kávé feladata), nem célja definiálni az erkölcsösség fogalmát, nem célja mérföldkőnek lenni az emberi gyarlóság elbírálásakor stb.

***

Na most, olvasgatva a netes vitákat, nagyjából kétfajta tábor tud megjelenni, adott témában (a táborok összetétele témafüggő). Az egyik, aki szerint a kávéfőzés részfeladatainak sorrendje kőbe vésett törvény, amit évszázadok papjai/királya/gondolkodói/földművesei/tudósai dolgoztak ki, megszegőjük hibás, gyenge, lusta, felületes, erkölcstelen; és a másik, aki szerint sorrendet tartani a részcselekmények között bűnös beszűkültség, és gondolkodó ember semmit sem csinál valamit valahogy csak azért mert az úgy szokás, mért lennének okosabbak nála évszázadok papjai/királyai/gondolkodói/földművesei/tudósai.

Természetesen a kávéfőzés esetében mindegy, mindenki főzheti akárhogyan, vagy mindig másképpen, bízva zsenialitásában, vagy nem bánva, ha néha leég, kifolyik, ismételni kell; elvégre az övé a lakás, a kávéfőző, a kávé és az idő is.

De a társadalomban a döntések, cselekmények, vélemények és véleménynyilvánítások többsége más embereket, és a világ haladását is befolyásolja, ezért nem mondható magánügynek.

Én azt gondolom, hogy a rendnek önmagában értéke van, Pont az az értéke, hogy egyszerűvé tegye a folyamatokat, érthetővé a kommunikációt, és maradjon idő és erő másra. A rendnek és a szokásoknak addig van értékük, amíg segítik az embert és a társadalmat. Magunkat szolgálójávé tenni a rítusoknak pont annyira nem tűnik okos dolognak, mint arra fecsérelni minden időnként, hogy harcoljunk ellenük, csak azért, mert ugyanúgy lehetne másképp is. 

***

Akárhogy is, lehetne kicsit békésebb hangulat, a társadalomban és bennem is.