Már túl vagyok pár teljesen értelmetlen vitán ebben a női princípiumos témában. Nem is akarok egy újabbat indítani. Csak az a halk és apró kérdésem lenne, hogy ha harminc év múlva Kovács Ákos (vagy bárki) leül velem beszélgetni és kiderül, hogy 1. mögöttem van egy sikeres szakmai életút az orvoslásban, tudományos eredményekkel, becsülettel, jól ellátott betegekkel 2. van két-három felnőtt gyermekem, akiket ugyan harmincegynéhány-évesen szültem, de pont emiatt a személyiségem érettebb részét kapták, nem az identitáskereső, hullámzó hangulatú kamaszt; és bár ismerik azt a fogalmat, hogy "most játsszál egyedül, mert Anya dolgozik" és azt is, hogy "Anya ma ügyel, Apával fogtok lefeküdni aludni", és azt is, hogy "a közös Karácsony Anya ünnepi beosztása miatt idén akkor 26-án lesz", és ebből nem lelki nyomorékok lettek, hanem megtanultak egyedül játszani, ellesték egy olyan munkamorált, ami egész életükben vezeti őket, a szüleik képzettsége, műveltsége, már kiérett konfliktuskezelő stratégiái révén nem azzal töltötték a gyermekkorukat, hogy Anyát vigasztalják, aki sír, mert Apa részeg, hanem jó iskolákba, jó spotklubokba, ha tetszik, madarász egyesületbe, ha tetszik zenei kórusba jutottak be, ahol közösségi élményt, szorgalmat tanultak, hobby-nak hódoltak, ha az Apa esti meséit imádták, mert ilyenkor későbbig lehetett fennmaradni, és Apa csodásan tud mesélni és csupa lélek, és senki más gyereknek nincsen ilyen apja, és ha 26-án van a Karácsony, akkor 25-én a nagymama tanít bejglit sütni és díszeket készíteni, és 26-án Anyát reggelivel várjuk, dejó... 3. és mindebben a szörnyű erkölcstelen fertőben lesz egy olyan párkapcsolatom, ami nem azon alapul, hogy "megverlek, ha nem elég sós a leves" és nem is azon, hogy "gyengébbnek kell lenned nálam, hogy ne lásd, milyen esendő és vesztes vagyok", hanem egymás elismerésén, közös probléma megoldásban, egymással megosztott munkahelyi élményeken és egymáshoz alkalmazott szabadidős programokon, úgy, hogy már mindenki levezette az önmegvalósíthatnékját, és a másikra csak a szeretet marad, és a női-férfi szerepek is milyen jók, ha nem kötelezőek...
... szóval azt szeretném tudni, hogy ha 30 év múlva ezeket tudom felmutatni az életemben, akkor azt mondja-e majd Kovács Ákos (vagy bárki), hogy "nahát, igazad volt!", vagy azt, hogy "te ronda feminista luvnya". Mert ha az utóbbi, akkor igazán nincs is miről vitázni. Ha meg az előbbi, akkor ennek a vitának a kapcsán felvetett kérdések elsősorban metodikai és nem elvi jellegűek.
The end.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése