Az idegsebészet gyakorlat nagyon jó volt, csuda érdekes hely. A betegek és az esetek, és főleg az nyűgözött le, hogy olyan betegeket kezelnek ott, akiket mi neurológiaként (nyilván) nem. Sokat voltam műtőben, meg is engedték, hogy bemosakodjak, még varrtam is egy-két öltést. Tulajdonképpen kedvesek is voltak, bár nehéz lánynak lenni abban a nagyon férfi világban. Mondjuk szeretek férfiakkal dolgozni, kicsit a mentőkre emlékeztetett. Próbáltam segíteni a betegfelvételekben, intéznivalókban, és a végén szeretettel köszöntem el.
De azért nagyon fárasztó ez a külsős gyakorlatosdi, újra és újra, idegen közeg. Már hatodévben belefáradtam ebbe, és az ahogy "öregszem", egyre nehezebb, fáradt vagyok, folyton aludnék. Igaz, legutóbbi pár ügyeletem inkább a horror kategóriába esett, és az sem segített.
Most infektológia gyakorlat van, oda nem kell sokat járni, a maradék időben kicsit összeszedem magam, és nekiesek az elmaradt kutatással kapcsolatos teendőknek. És tanulok, olyan ritkán van idő, hogy szinte pihenésnek számít tea mellett ücsörögve olvasni a tankönyveket.
Csak hát szakvizsgázom majdnem fél év múlva...
Emberrel is csak nyűgösködöm, nyúzzuk-marjuk egymást, úgy bánt az egész.
2016 nem tűnik könnyű évnek, és jól be is mutatkozott ezzel a januárral. Mindegy, nagy baj nem volt, ennél rosszabb ne legyen soha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése