Ki öltözteti a lányomat?

Szóval, nem szeretném túlkomplikálni ezt a bejegyzést, mégis valahogy meg szeretném értetni magam. Maminti ír sokat az anyukájával való kapcsolatáról, nehézségeiről, de az ő blogja zárt.

Az én anyukám azt hiszem, sok ellentmondást hagyott rám. Az ő fegyvere az volt, hogy én hittem neki, és a közléseiből azonnal belső normát alkottam. Nekem ő a pèldaképem vagy ikonom volt sokáig. Miközben azt tanította, hogy lázadni kell, anekdotàkat mesélt a saját lázadásairól, nekem sokáig nem voltak lázadádaim. Sosem büntettek, sosem aláztak a szüleim. Azért is, mert alapvetően emberségesek és szerettek minket, és azért is, mert én őszinte belső meggyőződéssel mindig azt csináltam, amit elvártak tőlem. De sosem éreztem azt, hogy olyan várnak el, amit nem akarok, vagy túl sok. Utólag sem érzem.

Így persze nem tudom, hogy az én ellentmondásaimban anyám és én feszülünk-e egymásnak, vagy azok egy az egyben anyám ellentmondásai magával...

Egyébként úgy érzem, már rég és őszintén elengedtem az egészet. Ha ránézek Anyura, egyrészt tárgyilagosan látom, másrészt értékelem a jót (így vagy úgy, de a szèlesebb családból is én lettem az egyik legmagasabban képzett, és legrendezettebb életű darab, és ez csak rajta múlt), és látom, hogy miket hibázott, de nem zavar. Öreg néninek látom, aki tette, ahogy hitte, emberfeletti munkával, őszintén, szeretettel, sok sikerrel és sok kudarccal. Én csak azt akarom tőle, hogy örüljenek egymásnak az unokájával, ameddig lehet, és adjon nekem okos tanácsokat a kerttel, a lekvárfőzéssel vagy a varrással kapcsolatban. Biztos van oka, ha keresnénk kiderúlne, hogy én mért érzem az egészet már elcsendesült ügynek. Mármint a kérdések bennem megvannak, de nem érzrm, hogy Anyuval valaha is beszélni kellene ilyesmiről. Hogy igazságot kellene adjon vagy mittudomén.  Ha szóba kerül valami régről, sosem kritizálom, inkább erősítem, hogy igen, jó volt ez is, az is.

***
De ez csak a bevezetés volt. D öltöztetése a lényeg, hogy én használtan szereztem be őket, mert úgyis mindegy az újszülöttnek, aztàn mert kiderúlt, hogy emellett még a ruhàk felét anélkül növi ki, hogy ráadtam volna valaha is. Aztàn rákaptam az óccsómianmari boltra, mert hozzátáplálás volt és kúszás.

Azonkívül, hogy ez a környezetvédelem szempontjából is probléma, belefutottam a gyakori kérdések oldalon (Ember cikiz miatta mindig) egy beszélgetésbe, hogy valakik 50.000 forintos rugdalózót és tervezői darabokat vesznek a babának, és oké az mások szerint is sok, de milyen megalázó pl az óccsómianmari szrokba öltöztetni valakinek a saját gyerekét és rajta spórolni.

Nekem Isten bizony akkor jutott életemben először eszembe, hogy bárkit is érdekel, mi van egy csecsemőn. De utána persze rögtön elkezdtem figyelni a játszón, hogy kin van az olcsómianmari, és hogy mindenki tudja, ha az enyèmen az van (ezek ilyen szériamintásak amúgy, tényleg látni), és hogy emiatt másképp néznek rá vagy ránk esetleg....

***
Itt ér össze a két szál, hogy nekem úgy megtanították, hogy a belső értékek számítanak, meg hogy a szegénység nem szégyen, bezzeg a páváskodás stb, hogy nemhogy ellenezném a szépítkezést, hanem egyszerűen nincs a világképemben. Nem sminkelek, nem voltam soha manikűrösnèl, alig járok fodrászhoz. Nem tudok megvenni egy ruhát, mert tetszik, csak akkor, ha az adott darabom szétment, és ràkerült a teendőlistára, hogy kell új. Akkor is fast fashion-t veszek magamnak, ha telne jobbra (nyilván a gyes miatt most ez elméleti és múltbeli kérdés, mert nem telik). Teljes nyugalommal veszek akármennyi pénzért könyvet, választom ki a legjobb felvágottat, a jó túracipőt, a jó kutyakaját, még a márkás mosható pelenka sem gond. De nem tudok azzal foglalkozni, hogy akármivel is csinosabb legyek, hogy az erotikus fogalmakat, mint vonzó vagy szexi, fel se vessük.

Én felnőttem, diplomáztam, szakvizsgáztam, jó állásom van, három nyelven oktatok, phd hallgató vagyok, a szeretett párommal otthont èpítettünk és gyereket vállaltunk, anélkül, hogy egyetlen percig is vonzónak tartottam volna magam életemben, vagy tettem volna bármit azért, hogy kevésbé öltözzek szánalmasan. Pedig nem voltam mindig elhízott, köpenyhasú, hajmosatlan, lebukottpólós, varrottnadrágos, lyukas cipős anyuka...

***
Csak mi lesz a lányommal? Az óccsómianmari tényleg csak praktikum? Vagy megkapja mellé örökségként, hogy a belső a fontos (nem baj hogy csúnya lány vagy, borzalmasan összeválogatott ruhákban, közröhej tárgyaként), és hogy ha a külsejére és a nőiésségére fordít időt az - nem is tudni pontosan a jelzőt, mert ilyen nem is történik. Megkapja a hős lázadó szegény gyerek kitüntetést? Az óccsómianmari jótanuló lesz majd? És mindezt nem szülői parancsok, hanem szép versek és tanmesék, családi és irodalmi anaekdoták fogják aranyos kis lelki retrovírusként a vezérlő rendszerébe ültetni? Hogy majd később én mondjan neki, hogy "nahát lányom, tényleg sajnálod a pénzt egy ruhára, ami tetszik? Hát persze, hogy vedd meg, mi sose garasoskodtunk feleslegesen. Honnan veszed, hogy a nőiesseg nem számít?"... Mert persze ő nem gondolta, hogy a 3 évesnek azt jelenti egy mondat, amit, és persze hogy nem azt akarta neki sugallni. Én sem azt akarom. Vagy mégis? Így akarok èn lojális maradni a lázadó anyámhoz?

***
Tudom, ez egy nevetséges problèmának tűnik. De legalább tegnap elmentem egy normálisabb boltba ruhákat venni magamnak, mert rongyokban járok. Nem vettem semmit, csak egy adag babaruhát, amiken nincs undorító miniegér sem undorító felirat, sem.undorító minta a zoknikon, ami miatt aztán semmihez sem illenek. Most ezeket nőheti ki két hét alatt, eheti le és foghatja össze kimoshatatlanul a játszótér borítása. (És most saját ruhára már nem maradt pénzem - csak könyvre, magazinra, kutyakajára, mosipelusra, gyümólcsre stb).

Hol itt az igazság?

Jön az ősz.

Nekem a kedvenc évszakom, de mindig egy kicsit melankolikussá is tesz. Szinte hihetetlen, még csak most tettem el a plüss zoknikat (ezek a meleg cuki felnőtt zoknik, amiket ember még nem használz szerintem semmire, csak ajándékba kapja, új értelmet gyertek a gyerekvállalással, ugyanis a sarokrészt a gyerek térdére igazítva hibátlan lábzsàkként működnek enyhébb hideg esetén), erre megint itt vannak....

A kert persze leamortizálódott, nem volt rá időm, de már álmodozom róla, hol lesz jövőre a zöldségeskert, egy új gyümölcsfa, a napraforgó-sor, hogyan bővül a sziklakert, és hová irányítom át az epreket. Tavaszra lesz teraszkorlát, nagy muskátlis ládákkal. Alig várom, hogy az árnyékliliom kis zöld ujjai előbukkanjanak a földből a tavasz hírnökekènt.

Várom a Karácsonyt is, minden nap eszembe jut, hogy tavaly akkor már mindenórás terhes voltam, mégis hihetetlennek tűnt, hogy tényleg egy csecsemő fog "előkerülni" a hasamból. Most meg már oda lesz az örömtől a sürgés-forgás és a fenyő láttán.

Azt nem tudom, hová ültetünk majd annyi cserepes fenyőt?

Itt van néhány sietve lőtt fotó a kertből. Sajnos törött a kamerám, azért a fekete pötty.

A jövőre komoly fejlesztés elé néző zöldség szekció:

Szuper koktélpari, terem, mint a... szuperkoktélpari. Finom.

                  Mángold. D is evett már belőle.

Erős paprika. Mi sajnos nem szeretjük. Viszont ő is jól terem.

Néhány maradék virág:

               Begónia, büszke vagyok rá, hogy kitaláltam neki egy helyet és ilyen jó lett. Egész nyáron virágzik.

 Egy dzsumbuj helyén, idén ültettem be, kis begóniák, lent szúnyogriasztó növény és meténgek. Ember darálta a fa aprítékot a talajfedésre.

 Anyu hozta azzal, hogy Pistike, kiderült, higy ez a nebáncsvirág...


És a fűszerek egy része:

Curry, zsálya és kakukkfű. Van még bazsalikom, egy nagy ambíciókjal bíró citromfű, menta és egy szegény majorànna, aki nem tudott kibontakozni.

A fás szárúakról majd legközelebb írok.

Holnap oltás

Isten ments, hogy oltásellenesnek tűnjek, de utálom őket, fèlek tőlük. Sose gondoltam volna.
Az első oltásra nagy vagányan vittem, eszembe sem jutott semmi rossz. D ráadásul nem hisztis, mindig büszke vagyok, hogy más babák sokkal tovàbb sírnak, ő meg csak egy kicsit és hamar megnyugszik (nekem az a menő, ha a lányom kemény csaj, ez van).

Szóval az első "diperte" oltás után haza a buszon annyira bealudt, hogy percekig egyszerűen nem láttam légzőmozgást, nem reagált semmilyen piszkálásra, és már majdnem ott tartottam, hogy elkezdek sikoltozni, hogy áljunk meg, mert meghalt a gyerekem, amikor meggyőztem magam, hogy mindene meleg, normális a színe, egy halott nem ilyen...

És pár nap múlva olvastam egy cikkben, ami a gyermekmentesség okairól szólt, hogy valaki az első diperte oltás után hazafelé tolta a gyerekét, és otthon vette észre, hogy meghalt. És utàna nem vállalt több babát. Hát ez nem segített.

A következőnél ugyanilyen mély alvás, annyira, hogy le tudtam tenni az amúgy bojkottált kiságyba (akkor még volt légzésfigyelőnk).

A pneumococcus oltás után sikítva sírt az utcán és hőemelkedése lett. A meningoc. C még tűrhető volt.

Most jön holnap a B. Ráadásul kedden délelőtt nàlunk baby sitter (egy kedves pótnagyi) van a gyerekkel, hogy tudjak egy kicsit dolgozni, mist ezt is bánom, hogy nem mondtam le, mert úgysem engedem el őket sétàlni, játszani meg lehet, hogy nem fog akarni szegény egyáltalán.

De lehet, hogy nem lesz semmi ezúttal.

Játszótéren hallottam

Nagymama egy kb 3 éves fiúval, aki hibátlanul hintázott a támla nélküli hintán.
 - Jajj ne ülj arra, még kicsi vagy, az iskolásoknak van, ha elengeded, hátraesel.
(Ismétlés tízszer, variációkkal. Kisfiú rendületlenül hintázik. Mama nem megy a háta mögé biztosítani, de mondja folyamatosan).
- Jaj, kapaszkodj. Ha elengeded, hátraesel és betöröd a fejed, mehetünk kórházba.
- Ott meggyógyítanak?
- Az lehet, de azzal fogadnak majd, hogy na, itt ez a rossz kisfiú....

(Van itt pedagógia...).

Gyakorlatlanul seftelek

A kerületi anyuka csoport (az durva dolog, rájöttem, a hatalom a világban tényleg a nők kezében van... Itt dől el, melyik burkolót hívod, hová kell menni belövetni a gyerek fülét, kinél kell feljelenteni a szomszédot, ha átjön a pernye - egy maffia az egész 😁) szóval próbáltam nemkellő könyveket eladni szerintem olcsón, egy vadonatúj csúcsmárkás úszópelenkát, hàt ezek mégvannak.
Erre meghirdettem ezt a Házikó dobozai között lelt valamit 1 kenyérlisztért, és már hárman állnak sorba rá. Vakker, kérhettem volna 2 lisztet....
Ez az új bolondériànk, a kenyérsütés. Könnyebb, mint a sárgabarackunk befőzése volt, és az új kedvenc életérzésem, amikor a finoman a levegőt átitató kenyérillatra ébredek.
Amúgy szívok egy hete kvázi egyedül a Birodalomra, kritikus alvásmegvonással (az amúgy is két órás küzdelem árán, legkoràbban 10-kor elnyugvó Babalány minden éjjel felkel 1 és 3 között valamikor, két óràn át szórakoztat, ülnk kell vele a szőnyegen, sikongat, nevet, játszik, rombol, mindent kivesz a kezemből, amivel esetleg közben túlèlni próbálnék - bögre tej, babanapló, regèny, telefon - majd vissza kell altatni. Ma én nem tudtam visszaaludni, éjfél előtt gyakran aludni se tudok, ha otthon van Ember, akkor a horkolásától, ha nincs, akkor takarítok este. Nappal az otthoni feladatok miatt sosem alszom. 8 hónapja amúgy sem aludtam 3 óránál többet egyszerre, de a 3 óránkènt kelés az a "szuper éjszaka volt" kategória.
Talán emiatt van folyton hányingerem, szédülök, palpitálok. Ember már kétszer majdnem levitt a mentőállomásra EKG-re, mert változó bigemin, trigemin ritmusom van, kapcsolt extrákkal is és pulzusdeficittel is, hátba sugárzó mellkasi fájdalommal, naponta többször).
Most német előadást írok pèntekre.
Na szóval, ő megy:

Update: Embernek referáltam telefonon, és megdicsért az 1 lisztért is. Az kb 3 napi kenyerünk :D (még 3 pohár víz, kb fél deci olaj, kb 2 kanál cukor, 1 só és fél zacskó élesztő kell még). De szerintem a lényeg itt az, hogy eggyel kevesebb felesleges tárgyunk lett.  

Ha Sárfej egyet kívánhatna

Vasárnap elmentünk D-vel a helyi fesztiválra gyermekkoncertre és bódézni. Jó volt.
Többek között egy nemezbábot vettünk, ami Sárfej új álma, a korábbi reménytelen szerelmek (kék zörgő elefánt, nagy ikeás orángután, sípolók) után most teljesen rabul ejtette.

Órákig fekszik a szekrény előtt, ahol a báb lakik, ahogy bemegyünk a gyerekszobába, akárhonnan is megjelenik, és várja a Bábot. Ha előkerült, extázisban próbálja megszerezni. A Manót D is kedvel(né), de így nemigen tudjuk használni, pedig a pár éven belüli ajándéklistámon a bábszínház is szerepel (a fahangszerek, diafilmek, hintaló és matatófal mellett).

Nagyon vicces Sárfej az óriáscsecsemő.