Isten ments, hogy oltásellenesnek tűnjek, de utálom őket, fèlek tőlük. Sose gondoltam volna.
Az első oltásra nagy vagányan vittem, eszembe sem jutott semmi rossz. D ráadásul nem hisztis, mindig büszke vagyok, hogy más babák sokkal tovàbb sírnak, ő meg csak egy kicsit és hamar megnyugszik (nekem az a menő, ha a lányom kemény csaj, ez van).
Szóval az első "diperte" oltás után haza a buszon annyira bealudt, hogy percekig egyszerűen nem láttam légzőmozgást, nem reagált semmilyen piszkálásra, és már majdnem ott tartottam, hogy elkezdek sikoltozni, hogy áljunk meg, mert meghalt a gyerekem, amikor meggyőztem magam, hogy mindene meleg, normális a színe, egy halott nem ilyen...
És pár nap múlva olvastam egy cikkben, ami a gyermekmentesség okairól szólt, hogy valaki az első diperte oltás után hazafelé tolta a gyerekét, és otthon vette észre, hogy meghalt. És utàna nem vállalt több babát. Hát ez nem segített.
A következőnél ugyanilyen mély alvás, annyira, hogy le tudtam tenni az amúgy bojkottált kiságyba (akkor még volt légzésfigyelőnk).
A pneumococcus oltás után sikítva sírt az utcán és hőemelkedése lett. A meningoc. C még tűrhető volt.
Most jön holnap a B. Ráadásul kedden délelőtt nàlunk baby sitter (egy kedves pótnagyi) van a gyerekkel, hogy tudjak egy kicsit dolgozni, mist ezt is bánom, hogy nem mondtam le, mert úgysem engedem el őket sétàlni, játszani meg lehet, hogy nem fog akarni szegény egyáltalán.
De lehet, hogy nem lesz semmi ezúttal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése