Már majdnem négy hónapja a szörnyünk. Azóta volt:
- szökés a szomszédba
- papucsrágás
- egy póráz és egy nyakörv elrágása
- gumilabda evés gyomorműtéttel (gazdinak ez varratőrző álmatlan éjjeleket jelentett, meg némi anyagi csődöt)
- gumicsont befalása hánytatással
- macska és sündisznó kergetések tömkelege
- ágyba jutási kísérletek
- kutya légcső-hurut
Stb.
Tegnap elvittük a közeli parkerdőbe futtatni, mert már nem lehetett vele bírni. Egy órát (tényleg) rohantak egy pajtással, árkon-bokron, birkóztak, gyűrték egymást.
Ma meg alig bírtam rávenni reggel, hogy felálljon. Vonszolja magát, gondolom izomláza van, köhécsel (remélem csak a toroknyúzástól a másik kutyával), és a jobb első mancsa fáj. Nincs benne semmi, ez kiderült némi küzdelem után. Hasmenése van (túlterhelés, vagy étel intolerancia vagy felzabált valami izét már megint).
Hát jó. Egyelőre adtam neki mézes kamillateát, az végül is mindenre jó és imádja (no komment).
Feljöttem pihentetni őt és játszani a kutatási adattáblámmal.
Aztán menni kell beiglit csinálni.
Közben az előszoba szekrényünket csinálják, szét van pakolva odalent.
Délutánra korrektúráznom kell a szakdogás hallgatom első próbálkozását.
Néha fájdogál a hasam, de szerintem ez még semmi.
Három hete nem tudok aludni, nyugtalan láb szindrómám van vsz a vashiánytól (ha valaki szerint ez viccesen hangzik, próbálja ki egy hatalmas hassal, úgy, hogy csak körbepárnázva, egyik vagy másik oldalán tud aludni és közben órákig ráznia kell a lábait a levegőben és két percenként a másik oldalra fordulni, ami nehéz és fáj, miközben már annyira fáradt vagyok, hogy a legprimitívebb okostelefonozásra sincs agyam, nem hogy nézni vagy olvasni tudnék valamit). Reggelente nem csak álmos hanem fizikailag is totál kimerült vagyok. Pont hajnalra, 5 körülre elaludnék, de 7-8 körül indítani kell a napot, reggeli.m kutyaséta, takarítás, ebéd stb. Ha Ember dolgozik, legalább le tudok pihenni, ha nagyon nem jó. De most egy hetet otthon van, szinte minden nap vannak munkások, mesterek is, meg most a Kisfiú, így nem nagyon van pofám dögleni az ágyban. A kutyasétáltatás miatt már így is különcnek tartanak ☹ Ez az Ember háza, ismerik a családot a szintén őslakos családok, én az idehozott asszony vagyok, egy jöttment, és nézik, hogy jól teljesítek-e.
Ember meglepődött, hogy 120 a pulzusom és csomót extrázok, és két lehajlás után már egy mondatot sem tudok plusz levegővétel nélkül elmondani. Két hónapja mondom ezeket, de az nem számított, most hirtelen elkezdte számolgatni a paramétereimet és néha azt mondja magától, hogy pihenjek, sőt, leesett neki, hogy szar hajolgatni, és néha magától is megmozdul, ha leejtek valamit, vagy a konyhaszekrény alsó polcait babrálom. Majdnem vérnyomást is mértünk, de nincs mivel, szerintem értelme sincs amúgy.
De tulajdonképpen én akartam, magamnak köszönhetem, nincs ok nyüszögni.
Egy hetet bírjon még ki az a gyerek, még lesz egy szekrénybepakolás, egy nagy ikea, karácsonyi ajándék csomagolás, konyhaszekrény átpakolás, egy elmenős program, egy rutin állatorvos és egy vendégség nálunk, meg még amit bele tudok zsúfolni, mielőtt eltemetődöm hónapokra egy rakat székletes pelenka és cukker rózsaszín zokni és egy síró csecsemő alá (kicsit még mindig sokkol ez a gondolat, hogy akkor minek szakviszgáztam, jártam a konzikba, ügyeletvezettem, jártam hétvégén a phd-mérésekre, ha most ez jut nekem is: porszívó, beigli, cumisüvegek, kerti munka. Ezek jó dolgok és nem akarom őket kihagyni, de kellett volna akkor két párhuzamos élet... Meg egy harmadik, ahol maradtak volna barátaim, szabadidős programjaim, világlátó hétvégéim és világmegváltó gondolataim).
Jójó. Azért elégedett vagyok a dolgok alakulásával, tényleg, és már elég kiváncsi vagyok a gyerekre is, meg persze szeretném tudni, hogy veszélyek és szövődmények nélkül megszületik.
Sárfej egy bújós pillanatban még nem mancsfájósan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése