By the way

Nemsokára jelentkezem, írok Németországról, a nyaramról, a Budapest-Bajáról, az Emberről, az emberekről, a szakvizsgára tanulásról és a szakvizsgáról, az egészségügyről meg mindenről. Ha még érdekel valakit, ennyi hallgatás után :)

A héten szakvizsgázunk. A szakvizsgára tanulás időszaka borzalmas, még majd írok róla, mielőtt elfelejtem kettő nappal a vizsga után. Azt akarom nem elfelejteni, hogy mennyire kedvesek Odabent az emberek, az orvos kollégák, nővérek, betegszállítók, takarítók. Egyszerűen mindenkinek van egy biztató szava hozzánk, olyanoknak is, akik soha nem biztattak semmivel, olyanoknak is, akikről azt sem tudtam, hogy tudják, hogy szakvizsgázom. Meg vagyok döbbenve, komolyan, hogy ez ugyanaz a hely, ahol egyébként alapjáraton elég jelentős érzelmi stressz éri az embert, Odabent egyébként rideg hely hírében áll (ebben van is igazság meg nincs is). 

Odabenttel való érzelmi viszonyom elég összetett és hosszas elemzéseknek és pszichopatológiai tanulmányoknak lehetne tárgya. Egy ideje egyébként szeretem a munkahelyemet. A végigdolgozott nyarat például nagyon szerettem, a társaság miatt. De most az az érzelmi viszonyom Odabenttel, hogy hosszan tudom felidézni a rám mosolygó, kedves, biztató embereket, akik maguk is átélték ezt a szakvizsgának hívott borzalmat (egy hónap szerzetesi élet, szociális izoláció masszív pszichoszomatikus tünetképzéssel) plusz vizsga, amin nem múlik semmi, csak az, hogy van-e szakmám vagy nincs, meg csak a becsületem, meg csak öt kemény év munkája. Egy kicsit az is az érzésem, hogy a falka úgymond érdekelt abban, hogy én szakvizsgázzak, és ez is tökjó érzés, mégis csak van egy falka, aminek a tagja vagyok, még ha van is pár harapásheg a bundám alatt,

Amikor A a szakvizsga után elment Németországban, és közfelháborodás tört ki, akkor én nagyon megvédtem, és most is védeném, mert becsületesen járt el, nem hosszabbíttatott szerződést, korrekten megmondta, hogy elmegy, megvoltak neki is az indokai. De azért nagyon örülök, hogy nekem nem kell hétfőn kiállni ezek elé az emberek elé távozást bejelenteni, és nem szeretném nézegetni magam a tükörben, ha nem maradnék (mondjuk szerződésem az éppen csak átmeneti van, de ez nem rajtam múlik, és remélem, hogy csak formalitás). Fogom még eleget utálni Odabentet, de most átmenetileg kiélvezem, hogy hálás lehetek neki, meg még nagyon sok mindenkinek (persze még megbukhatok pénteken az elméleten, a gyakorlat már megvan), de akkor is van egy hosszú lista a fejemről olyan emberekről, akik nélkül szakvizsgázó sem lennék (és ember sem). Ha vége ennek a szörnyűségnek, akkor összeállítom a listát :)