Olyan szakdogát bírálok, hogy a fülem ketté áll tőle, de tényleg. Mondjuk a rutin klinikai gyakorlat szempontjai néhol hiányoznak belőle, de ez egy orvostanhallgatótól érthető. Az anatómiai és élettani háttere viszont elképesztő. Van nekem áttekintő jegyzetem a Parkinson-kór nonmotoros tüneteiről speciális szakkönyvből, plusz kiegészítve cikkekből, innen-onnan, de ez a dolgozat néhol egyértelműen meghaladja az én tudásomat. Nagyon tetszik.
Mondjuk jó lenne, ha lenne német nyelvű bírálat sablonom. Az angol megvan, de angolról németre nem tudok fordítani, valahogy az egyáltalán nem megy, nekem az angol rettenetesen idegen, szavastul, kiejtésestül, nyelvtanostul, és ha egyszer belemászom egy angol szövegbe, akkor onnan a német nem megy, szótárral sem, sehogyan, úgyhogy inkább saját kútfőből írtam ennek a lánynak.
Az elején húztam a számat, kissé irigyen, mert köszönet nyilvánítást írt a szakdolgozathoz, ez olyan németes dolog (általában kedvelem a németeket amúgy), ők megadják a dolgoknak a magukét, nálunk meg semmi nem ér semmit, én három éves saját kutatásomat is beleírtam a szakdogámba, ami egy évvel korábban díjat nyert rektori pályamunka volt, de a saját anyám röhögött volna ki, ha olyan kritikátlan és szerénytelen vagyok, hogy köszönet nyilvánítást írok rá, mintha az teljesítmény lenne.
Na de aztán megbékéltem a német lány köszönet nyilvánításával, mert ez igazán, tiszteletreméltóan szép munka lett.
Amúgy revideálom az álláspontomat és elnézést kérek, annyiban, hogy én is írtam köszönetnyilvánítást (megnéztem), de a végére, nem a legelső oldalra, és a témavezetőmnek meg a kutatásban résztvevő betegeknek köszöntem meg, nem a barátaimnak és a családomnak (még a család oké lenne, mert szülők nélkül nem játszhatnánk orvostanhallgatósdit). És egyébként nem gondolom, hogy igazam van ebben a dologban, tökjó dolog büszkének lenni valakinek a saját teljesítményére, az ilyen emberek sokkal jobban is szoktak dolgozni, mint az olyanok, mint én, akinek csak a kicsit és az rettenetesen szorongás és az insuffitientia-érzés különböző fokozatai között vannak választási lehetőségei (legalábbis a cikk és dolgozatírás, kutatás, magolás terén ez biztosan igaz rám).
Amúgy revideálom az álláspontomat és elnézést kérek, annyiban, hogy én is írtam köszönetnyilvánítást (megnéztem), de a végére, nem a legelső oldalra, és a témavezetőmnek meg a kutatásban résztvevő betegeknek köszöntem meg, nem a barátaimnak és a családomnak (még a család oké lenne, mert szülők nélkül nem játszhatnánk orvostanhallgatósdit). És egyébként nem gondolom, hogy igazam van ebben a dologban, tökjó dolog büszkének lenni valakinek a saját teljesítményére, az ilyen emberek sokkal jobban is szoktak dolgozni, mint az olyanok, mint én, akinek csak a kicsit és az rettenetesen szorongás és az insuffitientia-érzés különböző fokozatai között vannak választási lehetőségei (legalábbis a cikk és dolgozatírás, kutatás, magolás terén ez biztosan igaz rám).
Én beleírtam a mi sablonunkba a köszönetnyilvánítást, mint a szakdolgozat részét, szvsz a mi hallgatóink alapból követelményként veszik.
VálaszTörlésLehet, hogy igazad van. Túltettem magam rajta, most azon frusztrálom magam, hogy mennyire végtelen sok minden van a szakmában, amit tudnom kellene, és nem tudom.
VálaszTörlés