Válságos idők is vannak

Például amikor egy napra esik a magas presztízsű képzés, amin az Ember egy elit csapat tagjaként oktat, és az idegennyelvű államvizsga, amiben (jobb híján) bizottsági tag vagyok. És mindkettőnk elfogadta a maga ajánlatát, mert még csak a májust beszéltük össze. És mindkettőnk fél, hogy elveszíti a maga lehetőségeit a szakmájában.

Meg amikor D hetek óta másfél-két óránként kel, és jó esetben pár perc evés, rossz esetben fél óra nyenyergetés után alszik vissza. És én oké, hogy négy hónapja három óránál többet, de pár hete más másfél-két óránál többet sem aludtam egyhuzamban, és nappal nincs lehetőségem aludni, mert csinálni kell a házat, a kertet, és D-t gyakorlatilag teljesen én felügyelem, és nincsen semmi segítségünk. D 3 hónapos koráig teljesítette a "többemberes baba" jellemzőit, azóta valamelyest jobb, és a nap bizonyos szakaszaiban egész sokat eljátszik a szőnyegén egyedül. Rosszabb napokon egy percet sem. Jobb napokon nem csak a reggeli és dálutáni séta alatt alszik, hanem el lehet altatni délután is. Sosem tudni, hogy 30 percre vagy 3 órára. Nem, nem én vagyok béna anya. Ilyen. 

És mindezek után a hullafáradt Ember, aki 24 óra munka után ma nyolc órát vezetett, hogy elhozza a Kisfiút (és útközben elment neki névnapi ajándékért, és elment elhozni az Anyunak szánt anyák napi D fotókat), félájultan annyira horkol, hogy lejöttem a nappaliba, de itt sem tudok aludni, csak pörög az agyam, így cikket olvasok a pedunculopontin magról angolul, miközben kifolyik a szemem, és minden szókapcsolatot percekig tart megérteni. De még így is annyira zavar a horkolás, hogy max hangerővel hallgatok fülessel zenét. Így viszont pár percenként szaladgálok D-t ellenőrizni, mert nem hallom meg, ha sír. Minden ízületem annyira fáj a lépcsőzéstől és a baba cipelésétől, vagy még ki tudja mitől, hogy gyakran csak a korlátba kapaszkodva tudok fel vagy lemenni (ez már a terhesség alatt is volt). Azt a reményemet, hogy szülés után újra fel fogok tudni ülni fekvésből kapaszkodás és manőverek nélkül, azt hiszem elfelejthetem egy időre.

És holnap megyünk kutyasuliba (mert a Sárfej két hét múlva középfokú vizsgázik), és utána anyák napozni az én családomhoz a város másik felébe a két gyerekkel. Már előre sírni tudnék, annyira rettegek a csecsemővel az ilyen akcióktól (fog-e sírni, hányszor kell etetni bár másik szobában, de mindenki tudtával, szenvedve ennek megalázó voltától, fognak-e hülyeségeket kérdezni, viccelni, észrevételeket tenni, rég idejétmúlt javaslatokat tenni, mosolyogva fotózni a kislányt, amikor már látszik, hogy mindjárt sír, és az én gyomrom helyett már kő van)...  Hozzáteszem, az én családomnál ebből a szempontból csak rosszabbak vannak a másoktól hallottak alapján.

És a Kisfiú majd kiskamaszkodik (próbál felnőttes lenni, mindent véleményez, felülbírál, túlbeszél, aggodalmaskodik a zombik megjelenésétől éppúgy, mint a kullancscsípéstől), és én nem akarok az ezerszer szóló gonosz mostoha lenni, hiszen jóban vagyunk és minden oké. Csak ő kiskamasz, én meg a végsőkig kimerült vagyok éppen.

És tudjuk, "mért szültél ha nem bírod". Meg "ki vagy virulva, látszik milyen boldog vagy"...  habos rózsaszín vagy kárörvendő fekete hallgatás a kisgyerekesek minden nehézsége körül.

Pedig tényleg jó. És holnapra vagy holnaputánra kiderül az ég. És igen, megéri minden és bármi, ha D mosolyog vagy megsimogat. Mert az evolúció tudta, mit csinál, amikor az anyai ösztönöket csinálta...

Hogy a kertészkedést milyen ösztön alkotta, azt sem tudom, de szintén kárpótol mindenért, hogy csupa sárga virág az egyik rózsánk, hogy lilállanak a nőszirmok, hogy bimbós a bazsarózsa, hogy ültettem már napvirágokat, cseppke, korall és kristály virágokat, meténgeket, egy kis rózsát, fűszernövényeket, egy levendulát, két paradicsomot és két petrezselymet. És annyi a tervem, az ötletem, hogy ha örökké csak a kertet csinálnám, reggeltől estig, akkor sem jutnék a végére. Nemhogy ennek  a szegény kertnek, ahol két éve nyáron még - írd és mondd - nyakig állt a dzsumbuj.

Na meg a Sárfej. A Sárfej egy külön szám. Van egy jó sztorim róla a legközelebbi álmatlan éjjelre.