Tartozom a 2016-os toplistával. Nem olvastam sokat az elmúlt évben, idén szerencsére ez a tendencia változni látszik. Egy jó kis ötös listát azért összeraktam. Rövid leszek, mert már nem emlékszem annyira a könyvekre, és mert nem is érek nagyon rá éppen. Szóval:
Már évekkel ezelőtt olvastam, de ismét elővettem ezt a megható bemutatását egy emigráló fiatalember életének. Az ellentmondások és fájdalmak váratlanul ismerősek ennek a mi generációnknak...
"Hogy megszokja az ember a távolságot. San Diego olyan messze van ide, mint New York Európától, Kalifornia nyugati partjának legdélibb városa. Én mégis úgy gondolok rá, hogy itt van valahol a szomszédban, mert mindig azt számítom, hogy milyen messze, milyen végtelenül, milyen reménytelenül messze van még San Diegótól Borsod megye! ... Hiába próbálok másra gondolni, ez a pesti utca nagyon felizgatott. Hát ez már ezután mindig így fog menni? Átadom Pilátusnak a csomagokat, és visszahúzódom a szobámba. Tördelem az ujjaimat, nyomkodom a homlokomat, istenem, hogy is hívják azt at utcát?..."
4. helyezett:
Klasszikus angol világháborús regény. Anyu adta a kezembe, "kötelező jelleggel". Vagyis emberségről, sorsról, emberi méltóságról, a szellem szabadságáról, társadalmi szakadékokon átívelő érzelmekről kell, hogy szóljon... És lőn.
"Nemcsak összeolvasni mindent, amit mások gondoltak, és nem ezeket a másodkézből kapott gondolatokat falni a sajátjai helyett. És nem elfogadni csak úgy vakon a dolgokat, ahogy a történelem állítja, hogy ennek meg ennek így kell lennie. Nem elfogadni. Mert akkor a világ megáll, és nincs többé haladás... Az ember érzi, amint derengeni kezd az agyában, hogy önálló gondolkodás nélkül csak tudálékosságra vezet a tanulás, és hogy a világ minden felhalmozott tudása csak azért jut el hozzánk, hogy világosabban tudjunk gondolkozni... Magunknak kell elrendeznünk a dolgokat akkor is, ha közben sokszor távedtünk, és oly ritkán van csak igazunk."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése