Nem is tudom, hogyan maradt ki ennyi ideig a blogírás. Holnap dolgozom, így most röviden tudósítók a jó dolgokról, amik szabadidőmben történtek velem, aztán a napokban mesélek a pszichiátria gyakorlatról és egyéb munkahelyi történésekről és világmegváltó gondolatokról. :)
Rákaptunk a társasjátékozásra. Régi álmom, és több alkalommal sikerült 1-2-3 barátot találnunk, akikkel együtt játszhattunk. Vicces a Firkaland, szórakoztató, rajzolgatós játék. A Dragons nevű kártyajáték a kedvencem, durva logikai játék, mindig lefárasztja az agyamat. Múltkor Bangeztünk is, és az Emberrel ma van az 1. évfordulónk. Eddigi tapasztalataim alapján nem tudtam, fog-e rá emlékezni, ezért vettem neki scifi rizikó társasjátékot, arra gondoltam, ha ő nem ad semmit, akkor sem lesz ciki, mert akkor úgy tálalom, hogy "ja, csak vettem magunknak ezt a játékot". De végül kaptam egy cserepes virágot, aminek nem tudom a nevét, és egy kis könyvet szerelmes idézetekkel. Megdicsértem az Embert, elvégre ennél lánynak valóbb ajándékot férfiaggyal nehéz kitalálni (a szülinapomra pulzusmérő órát kaptam). A Rizikót be is izzítottuk, felturbózott változat Holdra szállással, jövőbeli háborúval, nukleáris parancsnokkal és diplomata-kártyákkal. Két órát olvastuk a szabálykönyvet, további két óra alatt lejátszottunk az öt körös játékból két kört, élveztük nagyon, szegény Ember is, 36 óra munka után.
Kb két héttel ezelőtt kirándulni voltunk Bekeccsel Dobogókőn. Annyira boldog voltam, hogy végre kimozdulunk. Úgy volt, hogy jön egy másik nő, akit a FB-ről ismerek és van egy pumija és egy komondora (még sosem láttunk igazi komondort), de aztán elszerveztük a dolgot, és csak hárman mentünk. Bekecs először aggódott, hogy jövünk táskákkal és elvisszük, odafelé nyáladzott a kocsiban, de aztán hamar megértette, hogy ez valamiféle kutyaszórakoztató program, és a továbbiakban szívesen jött velünk. Elindultunk egy ösvényen, ami végetért, ezért megpróbáltunk felmászni a hegyoldalban, ezalkalomból némi véletlen és sajnálatos kutyamancs-taposás is történt, sértődött visítással és békítő sajtdarabkával. Aztán megtaláltuk a Thirring-körutat, ami gyönyörű.
Ezt a képet csináltam, nagyon szeretem, sokáig nézegettem, olyan szimbolikusnak érzem, a kis mindennapi élet, az Ember helyett akár én is lehetnék rajta. Gyalog felfelé, saját erőből, jobbra a hegyoldal, a fák gyökereivel, balra a szédítő panoráma és a szabad ég. Bekecs meg a Vidámság, Önfeledtség. (Gondolkodtam rajta, hogy feltegyem-e ide ezt a képet, de igazából, aki ez alapján ráismerhetne az Emberre, az már ránk ismert az eddigi bejegyzésekből).
Bekecs négy hónaposan elérte Vackor súlyát és szerintem a magasságát is. Nagyon szeretem. Anyu folyton morog, hogy jaj, minek hozta el ezt a kutyát, ezt a lázadó, dominánskodó, engedetlen kamaszkölyköt. Akkor felemeltem Bekecset, odatartottam Anyuhoz és elkezdte nyalogatni az arcát (azt amúgy csak velem szokta csinálni), erre Anyu elnevette magát. Anyunak kicsit ilyen néha morgós személyisége van, de nem kell ennek bedőlni. Bekecs már tud ülni, feküdni, lábhoz jönni, visszahozza a labdát, tanul pacsit adni és maradni. Anyunak újra vannak kutyás ismerősei a Folyóparton és a Hegyen; és megint naponta öt órát kutyasétáltat, hetvenéves létére.
Olvastam ezt a könyvet, arról szól, hogy egy férfi bezárva tart egy nőt, meg a gyereküket egy fáskamrában. A kisfiú meséli a mindennapi életüket. Szépséges könyv, majd még írok róla, és akkor meglátjátok, miért az. Olvastam olyat is, hogy "Árvák vonata", az még ennél is jobban tetszett. Megnéztük az "Abszurd alak" című Woody Allen filmet is. Nekem az ő drámái elég hasonlóak, mindig ennek az úri osztálynak a kiüresedettségéről, arról, hogy milyen bűnöket követ el az ember a látszat és a pozíció megtartásáért. De azért az idővel van valamekkora spirituális elmozdulás is a filmjeiben. A Match point és a Vicky Cristina Barcelona után a Blue Jasmine már sokkal árnyaltabb volt, ez a mostani ezzel a belső igazságosztó késztetéssel megint újdonság, bár maga a páros és a helyzet némileg sztereotip. Azért tetszett.
Plusz egy-két alkalommal sütöttem is, leginkább a vendégeknek.
***
Luluval rákaptunk a hajnali edzésekre, kb heti egy alkalommal. Legelőször még nem jöttem ki teljesen a szokásos bronchitisemből (de szar volt), de azért eltekertem biciklivel az Edzőhelyre, ahol evezőgépeztem 6000 métert, majd betekertem Odabentre. Aznap kb ez volt az utolsó épkézláb dolog, amit képes voltam csinálni. Azóta nem megyek hajnali edzésre biciklivel.
De az a biciklizés megérte, mert láttam napfelkelte előtt a Folyót a Hídról.
Dióhéjban ennyi :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése