Jó volt, most erről a szabimról egészen határozottan így érzem. Hosszú volt, nehéz, sokat pakoltam, rendezgettem az életemet és nem is készültem el, de összességében meg van az, amiért az ember szabira megy: feltöltődtem.
Ezt onnan vettem le, hogy meghívott a barátnőm egy buliba, mire válaszol leírtam, hogy nem jó a tervezett vasárnap, sem a következő, mert mindkettőn 24-ben vagyok és ne igazítsanak hozzám, mert az augusztusom kriminális lesz. És mindezt vád és szomorúság nélkül le tudtam írni.
Volt nekem olyan tavaszom-nyaram, amikor annyi jutott az életből, hogy a lelépős napokon azzal a busszal mentem, ami a Parkon ment keresztül, figyeltem a napfényt, a tájat, és könnyeztem a vágytól, hogy bár leszállhatnék kicsit élvezni az életet, hiszen mit vétettem én, hogy nekem nem lehet; de közben meg hányingerem volt a fáradtságtól és tudtam, hogy haza kell érni, mielőtt elalszom. Az ilyen időszakban a munkahelyi kötelességek miatt elutasított társasági programok és baráti beszélgetések sora egyre fokozódó fizikai fájdalmat kelt az emberben.
Van az embernek ez az éhe-vágya a szépre, az örömre, az életre, huszonévesen amúgy is tetőzik, és én sajnos kiéhezve jöttem az egyetemre és úgyis kezdtem dolgozni, ami nagyon megnehezít mindent. Nekem alig voltak barátaim, nem volt családi nyaralás, nem voltak nagy kirándulások, nagy társaságok. Persze gimi végén, egyetem alatt már inkább. Ez nem jó helyzet a dolgozni kezdéshez. Mindegy.
Szóval most azért balatonoztam (király dolog esti mesét olvasni az Embernek és a Kisfiának, miközben kopognak a sátor tetején a bogarak és a virágszirmok), szegedeztem, még egyet balatonoztam (megvolt ám a 210km két nap alatt :) ), voltam kétszer evezős kiránduláson, három hétig nem voltam a város dolgozós oldalán és két hétig tömegközlekedést sem használtam, viszont eljutottam a Piacra, amit imádok, meglett az új szobabútorom. Nem sokat, de legalább egy parányt segítettem a menekülteknek, és legalább úgy olvasom a híreket, hogy el tudom helyezni magamban, amik fontos. Meghalt Vackor és jött Bekecs, olyan rossz ezt leírni egy mondaton belül. Bekecset megkedveltem, de az agyamban még mindig két kutya van a családban, csak az egyik most nincs itt.
Azt hiszem, jó lesz már egy kicsit dolgozni megint. Találkoztam egy onkológus főorvosnővel egy beteg miatt, akiről a főnökeim utasítására kellett egyeztetni; és az onkológia látványára megmelegedett a szívem, a beszélgetésünk óta megint tele vagyok reménnyel, hittel, hogy létezik és létezővé tehető még az az orvoslás, amit én szeretek. Még ha ez az év most a szakvizsga tanulásáé is lesz,
Persze még lesz egy szabadnapom, Budapest-Baja 165 km, hosszútávú evezős regatta, második alkalommal, már előre rettegek, sokkal jobban, mint az első előtt. Persze idén ez is hőségriadóban lesz... És tavaly ilyenkor még nem volt alsó végtagba sugárzó derékfájdalmam és még tudtam mozgatni a fejemet oldalra (mondjuk utóbbira most nem lesz szükség, de a derekam miatt jól be kell készülni fájdalomcsillapítókkal és még így is para).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése