D holnap lesz 1 éves. Három nappal ezelőtt először aludt éjjel a kiságyában, másfél órát (már elaludt mellettem, és nem ébredt fel az átrakásra, pedig születése óta lepedőérzékelős).
Ezt az időt azzal töltöttük, hogy én zokogtam (úgy rendesen taknyomnyálam módon), hogy vége mindennek, felnőtt, kirepült, már nincsen babám, csak egy önálló nagy gyerekem; az Ember meg fuldokolva röhögött rajtam, még jobban, amikor az éjjel második felében a fél óránkénti anyához kéretőzés miatt csaptam ki a hisztit.
Ui.: szerencsére azóta nem volt több sikeres áthelyezési hadművelet.
