2018. január 21., vasárnap

Mostan saját kutyáról álmodom

Nem tudom, mért pont most írok erről, talán mert váratlanul rámszakadt egy szabad, de teljesen magányos hétvége, amikor is a szombatot hullafaradtan vergődve töltöttem, illetve regényolvasással, és csak estére kaptam erőre egy séta erejéig, amely közben a Jane Eyre hangoskönyvet hallgattam. Ma az előhívatandó fotókat rendeztem, elkezdtem papír alapú levelet írni a Svájcban lakó legjobb barátnőmnek és volt csoporttársamnak  Címnek a Házikót adtam meg, amit a(z egyébként egész hétvégén dolgozó) Embertől kértem el, akinek az öröméből arra következtettem, hogy érti, hogy a Házikó elleni ellenérzéseim és makacs hisztijeim a végüket járják. Majd elmentem a déli jóga órára, elmentem Anyuval kutyát sétàltatni, hazasétáltam, itthon meg a habfürdős fürdővízben olvasás helyett hülyesegeket nézegetve akadtam egy kutyás hirdetésre...

Ó, szóval ilyen hétvégi rehabilitáció után átmenetileg merek nagyot álmodni.
Az első, egyszerre saját felnőttkori, egyszerre az Emberrel és a Házikóval közös kutyabarátom az alábbi körülményekre számíthat:
- Legkorábban márciustól várjuk.
- Lesz kinti és benti helye, ha mi otthon vagyunk, mindig bent lehet.
- Sokat vagyunk nem otthon, de estére valamelyikünk hazavárható. Mivel elég eltérő a munkabeosztásunk, valószínűleg összességében kevesebbet lesz egyedül, mint egy olyan családnál, ahol mindenki elmegy reggel és késő délután jön vissza.
- Após és szomszédok rendkívüli körülmények (pl vihar, nagy hideg, nagy meleg) esetén vélhetően szintén segítőkészek lesznek.
- Hétvégi elutazás kutyástul játszik.
- Reggeli és esti séta szinte mindennap lehet.
- Szeretünk kirándulni, ami leginkább pár kilómeteres erdőjárás, lehet biciklizés is. Kutya társaságát ehhez szeretjük, de Duracell-kategóriás négylábút nem tudunk kellően kifárasztani.
- Emberbarát kutyát szeretnénk, aki az alkalmanként felbukkanó ismerőseinket nem támadja meg. Kisgyerekek megszeretésétől/megszokásától ne zárkozzon el négylábú lakótársunk.
- Macskabarátság nálam előny, Embernél hátrány, de majd kiegyezünk.
- Kutyabarátság fontos (Anyukámat érő bármilyen baj, baleset esetén az ottani kutya is nálunk vendégeskedik majd).
- Kert és lakásbaratság, békés, szeretetteljes, farkcsóválós természet király, simogatas és fülvakarás igények kielegítésére barátunk számíthat. Labda bőven lesz.
- Tizenötévet éltem kutyás családban, hét eve csak hétvégi gazdi vagyok, de továbbra is beszélek kutyául. Család bővülése, váratlan gondok, (nemvalószínű) költözés stb esetén sem passzolunk le állatot (igen, a tengerimalacot Anyu elkobozta, de magamtól őt se adtam volna).
- Fentiek alapján felnőtt, fiatal vagy majdnem fiatal kutyus tűnik a legjobbnak.
- Mentett vagy menhelyi kutyát szeretnék.

Mindezeket Emberrel még nem egyeztettem, de mivel a kutyaház helyét már kiválasztottuk, és amúgy is békés természet, nagyon azért nem aggódom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése