Hosszú ideje ellenállást tanúsítottam a Vágtázó Halottkémek és utódzenekara a Vágtázó Csodaszarvas iránt, amit egyesek nagyon szeretnek (a mentőknél van egy csomó olyan ember, aki mindenféle változó jellegű alternatív furcsaságokat szeret, itt van mindjárt az Ember). A koncenten, amire elcipeltek egyszer, cikket olvastam a telefonomon a nagy kamerák talapzatánál ücsörögve.
Hogy ez mért tetszett meg később, az érthetetlen.
Azért annak nehéz ellenállni, hogy "eljöttem sorsok végzetéből, hol egy emberi testet ver a szél" és "ércfényben fürdik a táj, a lélek néha hazajár".
Azt se értem, mért nem vagyok képes az előadásomra figyelni, ha nem készülök el vele, balhé lesz, mert lámpát kell menni venni, és nem terveztem ma éjjel írni, ha már napok öt napja nem találkoztunk, de már úgyis ez lesz. A témám legalább érdekes.
Mondjuk az akkori találkozás is elég típusos volt: mindketten 24 óra után voltunk, én inkább 30 után, rohantam hozzá, mert jött a konyhabútoros (aki szuper egyébként), utána gyorsan főztem vacsorát, majd én elaludtam, Ember meg fél éjjel tanult a kurzusra, amit másnap tartott. Az alvásnak hamar vége lett, mert neki hétre kellett mennie, ezért háromnegyed hétre engem is bepattintott dolgozni,
Na jó hát ennél nagyobb bajunk sose legyen.
Mondjuk az akkori találkozás is elég típusos volt: mindketten 24 óra után voltunk, én inkább 30 után, rohantam hozzá, mert jött a konyhabútoros (aki szuper egyébként), utána gyorsan főztem vacsorát, majd én elaludtam, Ember meg fél éjjel tanult a kurzusra, amit másnap tartott. Az alvásnak hamar vége lett, mert neki hétre kellett mennie, ezért háromnegyed hétre engem is bepattintott dolgozni,
Na jó hát ennél nagyobb bajunk sose legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése