2017. március 26., vasárnap

Régi "énem"

Már nem tudom, mért mutattam Embernek meg a régi, ötöd-hatodéves blogomat, a Fuhurblogot, amit akkor egész sokan olvastak, de aztán abbahagytam. Embert persze nem érdekelte a hét évvel ezelőtti önmagam, szerintem a mostani sem érdekli, nem hibáztatom érte: mindketten csak túlélünk, egyik munkanaptól a másik munkaéjszakáig úszunk valahogy, és örülünk, ha tudunk tíz percet beszélni anélkül, hogy valamelyikünk ne sóhajtana fel, hogy "jaj istenem, elfelejtettem emailt írni a...", "menni, menni, megint, mindig" vagy "már megint oktatós hét van".

Engem mondjuk megrázott az a pár percnyi összekacsintás Fuhurmagammal: én vagyok, tényleg, minden szókapcsolatban, minden gondolatban, mégis valami teljesne más. Egyszerre érzem magam az ő elhervadt virágú álmainak, és rügyeiből nyílt virágnak, furcsa, bizarr, elemezhetetlen érzés ez. Valahogy nem lett semmi azokból a dolgokból. Valahogy meglett minden azokból a dolgokból...

Gondolkodhatnék még, de akkor nem tudnám megírni a már napokkal ezelőttre határidős szakdolgozat-bírálatot. Mert ezt kell vasárnap, a nyolc óra (ingyen) kutatómunka után. A csütörtök reggeltől péntek délutánig dolgozós, fáradtságtól félhülyén hazaesős, majd 15 óra alvás után szombat délben ébredős (valójában meglehetősen típusos) hétvégém végére. Nem sajnáltatom magam, mert volt benne jógaóra és kutyasétáltatás is.

Nagyon, nagyon sokat dolgozom mostanában. Majd írok még mindenről, nemsokára.