Most az a bajom, hogy két nap múlva elrepülök Németországba hat hétre, az elmúlt héten meg Erdélyben voltunk (ami annyira fárasztó volt, hogy a munka sem, viszont nagyon szép volt, majd teszek fel képeket), és most munkamegvonásom van és nem akarok sehová sem repülni.
Aki ismer, az tudja, hogy minden utazás előtt hisztériát rendezek, le akarom mondani, gyűlölöm az életet és leharapom mindenki fejét, aki arról magyaráz, hogy jó lesz. Nem, nem lesz jó, mert nem alhatok otthon. Nem tudom, mikor lettem ilyen, mert gyermekkoromban még szerettem vándortáborba menni, de aztán annyit ügyeltem, mentőztem stb, hogy az pont kimerítette a kalandok iránti igényemet. A szobám, az ágyam, a mindennek a megszokott helye, az kell, anélkül semmi nem jó. Nagyon kell Hannover, hogy tudjak kicsit tanulni, nyugalomban, este a szakvizsgára is, és borzasztóan várom, hogy megnézhessem a híres kórházat, ahol a napjaimat fogom tölteni, és tanulhassak ott is. De nem lehetne úgy, hogy ne kelljen összecsomagolnom, intézkednem, repülnöm, egy idegen szobát megszoknom, egy idegen környék okozta stresszt elviselnem?
Amúgy most pont szeretem Odabentet, azért, mert az emelet, ahol most voltam, nagyon jó, élmény volt dolgozni, a Főnökömet, a Nővéreket, a Többieket is mind nagyon szerettem. Hát most ennek is vége, és pont amikor jó, akkor van mindig vége.
De most úgy bemennék ügyelni, végigvizitelni az összes kórtermet, szembekerülni az összes ismert hülye problémával, találkozni az emberekkel, hátha jönne lízis beteg vagy valami jó kis kőkemény differenciál diagnosztikai eset, egy újabb hasi aorta aneurysma ruptura, vagy Wernicke, vagy shub vagy akinetikus krízis, lehessen CT-t kérni, képeket nézegetni, vérnyomásokat rendezni, hozzátartozók elől menekülni, beteget vizsgálni, kórrajzot írni, beszélgetni pár szót, amikor lehet. Jövő héten meg lehetne német gyakorlati hét, felvételes nap, fenyegető határidők miatt rettegnék a másik Főnökömtől, hétvégén meg csinálnám a kutatást, és oda és vissza mennék mindennap a borzalmas tömegközlekedéssel és megfogadnám, hogy holnap már tuti biciklivel jövök. Reggelente a referálón Helénával mosolyognánk egymásra, aztán pár mondatban megbeszélnénk az élet aktuális nehézségeit, elolvasnám a könyvet, amit kölcsönadott, és kifaggatnám arról, amit én adtam neki. Esténként jógázni járnék, relaxálnék a jin-jógán, a hosszan kitartott pózok közepette faágnap vagy nyíló virágnak képzelném magam, Tündi hatha óráin meg majd kiszakadna a belem és nagyon élvezném. Járnék már evezni is, Luluval készülnénk az idei Budapest-Bajára. Néha este jönne az Ember és néznénk a hülye filmjeit. Egy-két hetente lopnék pár órát Bekecs számára is.
Tulajdonképpen csodálatosan tökéletes életem volt idáig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése