Kis lélekfájás

Tulajdonképpen megszoktam, hogy a külföldre ment évfolyamtársaim csodálatos egzotikus helyekről készült fotókat közölnek, márkás ruhákban, kisimult arccal. Köztük olyanok, akiknek a tanulmányi átlaga a fele volt az enyémnek. 

Megszoktam, hogy az emberek amúgy folyamatosan minket pocskondiáznak, az újságírók hazug cikkeket jelentetnek meg. Látszólagos orvoshiány... Kedves Cikkíró, nem zavar, hogy beleszámoltál mindenkit, akit valaha (de legalábbis az elmúlt öt évben) felvettek az alapnyilvántartásba (ami lényegében automatikus), még akkor is, ha már 4,5 éve Németországban dolgozik, ha gyesen van, ha magáncégnél dolgozik, ha takarít valahol, magasabb órabérért, mint az enyém. És ne jöjjenek a Markusovszky-val, az egy ösztöndíj, amit meg kellett pályázni. Én nem kapom például. És akkor mi van? Én nem érdemlek normális, hivatalos, legális fizetést? (nem mintha primeren a fizetésemmel lenne baj, nem vagyok vele elégedetlen, hiányszakma pótlással, ügyelettel, külföldi oktatással, másodállással egész elfogadható.) 

De még a mostani egyhetes erdélyi kirándulásunkért (azért az nem olyan, mintha külföldre mennék nyaralni, persze azért így is lelkiismeretfurdalásom van) is úgy ver minket a sors, és szétdolgozzuk magunkat mindketten, és gyűlöljük az egész utazás gondolatát. Ember nem kapott szabadságot, ő műszakol, neki beírhattak 3 hétre 4 heti munkát, és kiírhatták a szabadságot a pihenő napjaira. Aki szerint így lehet életet menteni és sürgős helyzetekben dönteni, az hülye. 22 év munkaviszonnyal ugyanazon a munkahelyen nem jár neki az, hogy megkapja a szabadságát... Én meg folyamatosan oktatok és nem érem utól magam. És csak vergődünk és halódunk, azt sem tudom, hogy tudok szakvizsgázni, és olvashatom a gyalázkodó cikkeket, meg nézhetem az emigránsok boldog képeit.

Amúgy azért a pozitívum az, hogy most egy ideje nagyon szeretem a neurológiát és ha véletlenül eljutok odáig, akkor boldog érdeklődéssel olvasom a tankönyveket.