Következő lépés lett volna másként csinálni elölről

Van abban valami furcsa, amikor ilyesmiket vásárol az ember:

 Pelenkázólap. Nem tehetek róla, nem voltam képes rózsaszín, kislányos darabot választani, mert ez zseniális (majd egyszer el kell mondani, hogyan halasztották ki a szarvukérr az orrszarvúkat, hogyan éheztetik halàlra sok helyütt az elefántot, hogy irtjàk ki az esőerdőket pálmafaolajért, hogy a nyugati gyerekek nutellát falhassanak lekvár helyett) - de addig is jó kedvem lesz, ha ránézek.

Ágynemű (van egy másik, baglyos). Mosható, de azért fogok rá huzatot tenni, már vettem egy "szafaris" és egy kiscicás anyagot, amiből varrhatom. Párna is van benne, de állítólag azt nem szabad. Meg lehet ebbe is bolondulni.

 Anyatej tároló zacskó, orrszívó, hajkefe, cumisüveg. Próbálom túltenni magamat azon, hogy ilyen szavak jelentek meg az életemben. Az anyatejtől meg a szoptató nőktől és a szoptatás látványától én amúgy diszharmonikusan érzem magam, de vegül is az eddigi ujdonságokat is feldolgoztam.

Minden állatos, színes, a név is ilyen (nem Izabella vagy Napsugár vagy Elizabett), a babaruhák között azért van pár rózsaszín. Remélem, nem dől el már ezzel, hogy a lányom ugyanolyan cicababátlan antipipi lény lesz, mint én. De most mit csináljak, ha az ilyen cuccok tetszenek és a kroki meg a breki mellett nem rúg labdába a tündérke és a virágocska?

Más lenne az élete és a sorsa, ha csipkés rózsaszín függönyös bölcsőbe kerülne és nem a neurológiai könyves polcom és íróasztalom és a kutya fekhelye közé szerkesztett orrszarvús-pelenkázólapos, piros-sárga-zöld-kek névtáblás, hasznaltan vett kombi kiságyba?

Van még hordozókendő is, azt nagyon szeretem nezegetni.
***

És arról az érzésről is gondolkozom, amikor a gyomorgörcsöt okozó teendő listán kipipál az ember egy lehetetlennek tűnő tételt.

Félek, sosem fogom igazán megtanulni, hogy szépen lépésenként kell csinálni a dolgokat, nem pánikban, félig megőrülve, mert egyesével előbb-utóbb meglesznek.

Amikor babakocsit kezdtünk vásárolni, a sírás kerülgetett napokig, hogy én ehhez nem értek, nekem nem fér bele az életembe, hogy ilyen felesleges és átlagos, mégis lehetlen dolgokkal foglalkozzak (amikor valaha ügyeletet vezettem, trombolizáltam, konzíliumba rohantam). A babaruhák gondolatától szintén görcsösen szorongtam, amikor nem volt egy sem, azért, amikor ott voltak öt hatalmas zacskóban (kaptuk, ismerőstől vettük kilóra), azért.
Aztán jött a kiságy-pánik. Picit kevésbé mert az már a kórház után volt, nem volt idő hisztire.
Ember nélkül szerintem nem lenne se babakocsi, se ágy.
Utána elől gombolós pizsamát és kórházi papucsot kellett venni.
Végül az ijesztő és titokzatos babaholmik, érthetetlen szavak, ismeretlen eszközök világa.

Valahol itt tértem magamhoz és jutottunk a bababoltba tájékozottan, tételes (a vedőnővel végignézett listával), elszántan.

Nekem ez volt kb az első olyan élményem, amire illik a "bavavárás" vagy "örőmmel készülés" vagy hasonló szörnyen giccses szavak egyike. Még mindig nagyon sok dolgunk van, de most úgy érzem, nem fog rámomlani a világ, ha tényleg itt lesz egy visító (éhes, pukizó-wcző, neméhes, nemsíró, fázó, nemfázó, fürdetődő, mostakkorkellevágniakörmét) csecsemő a nyakamon.

Majd szentelek egy külön posztot ennek a furcsa hullámzásnak, ahogy ezt a terhességet megéltem, érdekes út amúgy, kár, hogy az egyetlen interpretáció, amit őrültnek/szaranyának nézés nélkül a társadalom elfogad, az az, hogy "juhúúú, áldott állapotban vagyok, alig várom, hogy teljessé legyen a családunk és az életem, imádom azt a cuki kis pocaklakót".

Mindenesetre most szeretek terhes lenni, én ilyen hülye vagyok, hogy most szeretem, amikor már szabad lenne nemszeretni az egészet a kilapított belső szerveimmel, nyeklőnyakló medencecsonzotatommal, kikapcsolt alvókámmal, dömpernyi méretemmel.

Már csak azt szeretném, ha nem jutna annyit eszembe az osztálytársam, akinek pár éve terminus után, méhen belül meghalt a babája. Akkor is sokat sírtam azon a történeten, most meg minden tárgy mintha eszembe juttatná, hogy ezeket ők is mind megvették, aztán temetést intézhettek pelenkázás helyett. Valahogy ettől félek, ez majdnem az utolsó pont, amikor kiderülhet, hogy mégis keptelenség, hogy nekem ilyesmi nem jár.m hogy én tudtam, tudtam, hogy van itt valami stikli, hogy akármi is történt eddig (csupa jó vizsgálati eredmény, csupa egészséges magzati szerv, hogy tényleg lesz placenta is, és tényleg be is fordul), szóval hogy végül is csak ott áll az ördög a hátunk mögött és nevet.