Még sosem volt olyan évem, amikor a Börzsönyben a kulcsos ház melletti hegyre rohantam fel a kutyával megnézni a (maradék) napfelkeltét, miközben az Ember és a Kisfiú még ébredezett a cserépkályha maradék melegét őrző (nagyon nagyon kicsi) szobában.
Napfelkeltés képem nincs. De pár előző napi:
Az némileg szorongáskeltő rész volt, amikor ránk sötétedett, és az utolsó útszakaszon elemlámpával világítva ereszkedtünk le a hegyoldalon. De hát kellett ez is, meg találkozni a Göndörhajúval, Luluval és más evezős ismerősökkel és ismerőseikkel. Kisfiúnak azért jobb lett volna, ha van másik gyermek is, de úgy voltam vele, hogy ha a Városban maradunk sem tudunk neki gyermek társaságot biztosítani Szilveszterre. Így legalább ott volt a Kutya.
Azért a kulcsosház fárasztó dolog, meg a tél, a hideg, meg a cserépkályha, ami kialszik, meg a szoba, ahol nincs fogas, és semmit nem találunk, meg a gyermekcsizma, ami beázik, ha a jeges patak jegét akarják feltörni vele, meg a generátor, ami éjjel kimerül és nincs többet áram, meg a mosogatás, amihez melegíteni kell a tűzhelyen a vizet, és még pár apróság. Utólag mégis nagy lelkesedéssel tárgyaltuk meg Emberrel az élményeinket.
Mosolyogtunk azon, hogy a Kisfiú beszámolt a nagypapájának arról, hogy a túra után pihentünk "pár percet", aztán milyen jó volt a felnőttekkel a szilveszteri buli, mert "akkora buli volt". Úgy látszik, én csak álmodtam, amikor a(z amúgy minimum tíz kilométeres és fárasztó) túráról visszatérve leültünk társasozni, amíg a többiek visszaérnek, és amikor láttam, hogy a gyermeknél szakad a film, akkor bementünk pihenni a szobánkba, ahol felolvasott nekem, amibe persze elaludt (este hétkor), de nem baj, mert a kutya és én is. Aztán jött az ember, és amíg én Luluval esti sétára mentem, ő aludt, majd nagy nehezen fél tizenkettőkor mindhárman átvánszorogtunk a társalgóba (szerencsére nem kellett eldönteni, hogy felébresszük-e a Kisfiút, mert magától felkelt), ahol is ettünk az addigra elkészült bográcsos pörköltből, koccintottunk és negyed egykor hősiesen visszatértünk aludni. Az alvás, az egy másik történet volt, borítsa feledés a kényelmetlenségeket.
***
Na de most már tényleg vége minden pihinek meg lazulásnak, mert jön a január és nekem nagyon sok dolgom és tanulnivalóm lesz. A legnagyobb kívánságom idén is a szokásos: 2017 hagyjon engem békében, ne hozzon nagy örömet sem nagy bánatot, ne robbantsa a fejemre a mennyezetet, hanem engedjen engem szépen morzsolgatni a kukoricacsöveket. Boldog 2017-et Mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése